Csongrád megye hírek

Csongrád megyére is kiterjesztették a munkaerőpiaci reformprogramot

Csongrád megyére is kiterjesztették a munkaerőpiaci reformprogramot

Békés, Somogy, Baranya, valamint Csongrád megyére is kiterjesztette a kormány július 1-jétől a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot, amely a foglalkoztatási osztályok és a munkaadók, illetve az álláskeresők közötti szorosabb együttműködésen alapul.

Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár a térség legnagyobb munkaadóinak tartott fórumot követő sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány tavaly augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében indította el reformprogramját. A programot 2020 első negyedévének végétől a rendszert az egész országban alkalmazzák. A foglalkoztatási osztályok munkatársai közül kikerülő vállalati kapcsolattartók folyamatosan nyomon követik a cégek működését, munkaerő-piaci igényeiket, célzott segítséget nyújtanak, ha új dolgozókra van szükségük, és akkor is, ha esetleg elbocsátásra kerül sor. A munkakeresőknek is személyre szabott szolgáltatást nyújtanak a foglalkoztatási osztályok. A regisztrált álláskeresőket egy felvételi interjúhoz hasonló elbeszélgetést követően képzettségüknek, tapasztalatuknak és aktuális élethelyzetüknek megfelelő pozícióba közvetítik ki - foglalta össze a reformprogram lényegét az államtitkár.

 

Csongrád megyére is kiterjesztették a munkaerőpiaci reformprogramot

 

A reformprogram eredményes, az indulás óta a kezdeményezésnek köszönhetően 21 ezer állást töltöttek be, és a korábbi álláskeresők több mint 90 napja dolgoznak ezekben a pozíciókban - tudatta Bodó Sándor. A munkaerő-piaci tartalékok az álláskeresők mellett a pályakezdők, a munkába visszatérő kismamák és azok a nyugdíjasok jelenthetik, akik a kedvezőbb szabályoknak köszönhetően úgy látják, érdemesebb újra dolgozni - tette hozzá. Juhász Tünde kormánymegbízott közölte, a megyei foglalkoztatási osztályok szakemberei már évekkel ezelőtt is igyekeztek kilépni a hivatal falai közül, szorosabb kapcsolatot alakított ki a munkaadókkal és az álláskeresőkkel, folyamatosan részletes tájékoztatást nyújtottak az érintetteknek a különböző munkaerő-piaci programokról. 

 

Programajánló

«
24. 2019. október
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
sze.
30.
okt.
1.
okt.
2.
okt.
3.
okt.
4.
okt.
5.
okt.
6.
okt.
7.
okt.
8.
okt.
9.
okt.
10.
okt.
11.
okt.
12.
okt.
13.
okt.
14.
okt.
15.
okt.
16.
okt.
17.
okt.
18.
okt.
19.
okt.
20.
okt.
21.
okt.
22.
okt.
23.
okt.
24.
okt.
25.
okt.
26.
okt.
27.
okt.
28.
okt.
29.
okt.
30.
okt.
31.
nov.
01.
nov.
02.
nov.
03.

Partnereink