Csongrád megye hírek

Harmincéves a Szegedi Vadaspark

Harmincéves a Szegedi Vadaspark

Idén ünnepli megnyitásának harmincadik évfordulóját a Szegedi Vadaspark, a jubileumot változatos programsorozattal köszöntik, és bővül az állatkert gyűjteménye is.

Szegedi Vadaspark 1989 májusában, gyermeknapon nyitotta meg hivatalosan is kapuját a nagyközönség előtt. Magyarország legfiatalabb, egyben legnagyobb területű állatkertjében a "lakókat" már a kezdetektől nagy, természethű kifutókba helyezték el. Kiemelkedő a magyarországi állatbemutató helyeken ritkaságszámba menő főemlősgyűjteménye, köztük is elsősorban a tenyérben is elférő dél-amerikai karmosmajmok tartása, szaporítása. Az intézmény már az 1990-es évek közepén, nemcsak a város, de a régió egyik legnépszerűbb szabadidő és egyben természetvédelmi centrumává vált.

 

Harmincéves a Szegedi Vadaspark

Gyermeknapon az eddigieknél is színesebb programkavalkáddal várják a látogatókat

 

Az igazgató bízik benne, hogy az idei év 2018-hoz hasonlóan sikeres lesz. Tavaly megnyílt az állatkert elefántháza, és minden eddiginél többen, csaknem 230 ezren látogatták meg az intézményt. A tervek szerint ősszel újabb nagy fejlesztést adnak át, megnyílik az indiai vagy páncélos orrszarvúk (Rhinoceros unicornis) bemutatója. A jubileumi évben látható majd olyan kiállítás, amely a vadaspark történetébe nyújt betekintést a kezdetektől napjainkig és olyan is, amely harminc állatot mutat be, melyek vagy szakmai hírességek, vagy a szegediek kedvencei voltak. A csúcspont az állatkert szülinapján, gyermeknapon lesz, amikor az eddigieknél is színesebb programkavalkáddal várják a látogatót.

Programajánló

«
26. 2019. június
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
máj.
27.
máj.
28.
máj.
29.
máj.
30.
máj.
31.
jún.
1.
jún.
2.
jún.
3.
jún.
4.
jún.
5.
jún.
6.
jún.
7.
jún.
8.
jún.
9.
jún.
10.
jún.
11.
jún.
12.
jún.
13.
jún.
14.
jún.
15.
jún.
16.
jún.
17.
jún.
18.
jún.
19.
jún.
20.
jún.
21.
jún.
22.
jún.
23.
jún.
24.
jún.
25.
jún.
26.
jún.
27.
jún.
28.
jún.
29.
jún.
30.

Partnereink