Csongrád megye hírek

Kiállítás mutatja be a SZIN-t

Kiállítás mutatja be a SZIN-t

Az idén ötvenéves Szegedi Ifjúsági Napok történetét mutatja be az a szabadtéri kiállítás, amely Szeged központjában nyílt meg.

A félévszázadot bemutató 12 tablót a fesztivál egykori legendás helyszínén, a Stefánián állították föl. Az interaktív kiállítás érdekessége, hogy a plakátokon elhelyezett QR kód segítségével az adott korszak legjellemzőbb zenéi is meghallgathatók. A Szegedi Ifjúsági Napokat először 1968-ban, egy évvel a legendás woodstocki fesztivál előtt szervezték meg. A rendezvény szervesen kapcsolódott a szegedi nyár kulturális eseményeihez, a Szabadtéri Játékokhoz és a nemzetközi néptáncfesztiválhoz.

 

Az ötvenéves Szegedi Ifjúsági Napokról nyílt kiállítás - fotó: szeged.hu

Az interaktív kiállításon QR kód segítségével az adott korszak legjellemzőbb zenéi is meghallgathatók

 

A SZIN első korszaka 1990-ig tartott, a bő két évtized alatt, a fesztivál fellépői között szerepelt a hazai könnyűzene szinte minden fontos együttese. 1990-től 2002-ig Szurdi Zsolt és a Városi Rock Klub csapata szervezte a fesztivált különböző helyszíneken. 2003-ban az önkormányzat és a Szegedi Ifjúsági Ház vette át a rendezést: a SZIN új helyszínre, az Újszegedi Partfürdőre költözött, időpontja pedig a nyár közepéről átkerült augusztus végére, így az elmúlt másfél évtizedben a nyári fesztiválszezon zárórendezvényévé vált. A SZIN-t idén augusztus 22. és 26. között rendezik meg olyan fellépőkkel mint a Pet Shop Boys, Sean Paul vagy Jess Glynne.

 

MTI/T.D.

Programajánló

«
12. 2018. december
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
nov.
26.
nov.
27.
nov.
28.
nov.
29.
nov.
30.
dec.
1.
dec.
2.
dec.
3.
dec.
4.
dec.
5.
dec.
6.
dec.
7.
dec.
8.
dec.
9.
dec.
10.
dec.
11.
dec.
12.
dec.
13.
dec.
14.
dec.
15.
dec.
16.
dec.
17.
dec.
18.
dec.
19.
dec.
20.
dec.
21.
dec.
22.
dec.
23.
dec.
24.
dec.
25.
dec.
26.
dec.
27.
dec.
28.
dec.
29.
dec.
30.
dec.
31.
jan.
01.
jan.
02.
jan.
03.
jan.
04.
jan.
05.
jan.
06.

Partnereink