Csongrád megye hírek

Mintegy 200 alkotás a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiállításán

Mintegy 200 alkotás a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiállításán

Rendezik a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagát, az Alföldi Galéria tíz termében és a folyosókon mintegy kétszáz alkotás látható október 5-től.

A kiállításon 114 festmény, 35 plasztika 33 grafikai mű mellett kilenc egyéb kategóriájú, más műfajba nem sorolható alkotással találkozhat a közönség - közölte Képiró Ágnes, a múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője. Az idén sok, eddig nem pályázott alkotó jelentkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatra, s közöttük is nagy számban vannak a fiatal művészek, s a résztvevők stílusbeli skálája is szélesedett. Pogány Gábor művészettörténész, a zsűri elnöke kiemelte: a tárlaton a hagyományos értelemben vett ábrázoló jelleg hangsúlyozása mellett helyet kapnak a legújabb törekvések is. 

 

Mintegy 200 alkotás a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiállításán

 

Egyes termekben a művek elhelyezését vizuális szempontok határozták meg: a színek a színekkel, formák a formákkal rímelnek, míg másutt a tartalmi összefüggések alapján kerültek egymás mellé az alkotások. Hagyomány, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon egy alkotó munkáit azonos teremben találhatja meg a közönség, ám az idei kiállításnál a tartalmi megfelelés érdekében Végh Júlia festőművész két munkája egymástól egészen távol, a tárlat két szélső pontjára került. Az Alföldi Galéria mellett a Tornyai János Múzeumban is képzőművészeti tárlatok nyílnak október első hétvégéjén. A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat három kiemelt díjazottja, a Tornyai-plakettes Ámmer Gergő szobrászművész, a Fiatal Festők Nívódíját elnyert Rózsa Luca Sára és a Rudnay-ösztöndíjas Kaliczka Patrícia festőművész alkotásait láthatja majd a közönség.

Programajánló

«
24. 2019. október
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
sze.
30.
okt.
1.
okt.
2.
okt.
3.
okt.
4.
okt.
5.
okt.
6.
okt.
7.
okt.
8.
okt.
9.
okt.
10.
okt.
11.
okt.
12.
okt.
13.
okt.
14.
okt.
15.
okt.
16.
okt.
17.
okt.
18.
okt.
19.
okt.
20.
okt.
21.
okt.
22.
okt.
23.
okt.
24.
okt.
25.
okt.
26.
okt.
27.
okt.
28.
okt.
29.
okt.
30.
okt.
31.
nov.
01.
nov.
02.
nov.
03.

Partnereink