Csongrád megye hírek

Munkahelyvédelmi bértámogatást vehetett át a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.

Munkahelyvédelmi bértámogatást vehetett át a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.

A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Hódmezővásárhelyen.

Palkovics László a Naturtex Kft. üzemében a cég bértámogatást biztosító okiratának ünnepélyes átadásán azt mondta, a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében indított gazdaságvédelmi akcióterv leglényegesebb eleme a meglévő munkahelyek megóvása volt. Csongrád-Csanád megyében a kormány intézkedéseivel több mint 6 ezer ember munkahelyét védték meg vagy teremtettek számára új állást. A térség a kutatás-fejlesztés vagy a high-tech beruházások szempontjából kiemelkedik a többi megye közül, nagyjából Budapestnek felel meg - hangsúlyozta a miniszter. Lázár János országgyűlési képviselő kifejtette, a járvány következtében Hódmezővásárhely és Makó térségében 1800 ember veszítette el munkáját, ezért kiemelkedően fontosak a kormány gazdaságvédelmi intézkedései.

 

Munkahelyvédelmi bértámogatást vehetett át a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.

 

A politikus leszögezte, a térség a magyar gazdaság fejlődési tartaléka, nem véletlen, hogy a kormány jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel támogatja a régiót. Ezek közül kiemelte a Békéscsabáig elérő, négysávos 44-es út építését, a napi 15 ezer ingázóját kiszolgáló, Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekapcsoló tram-traint, valamint a tervek szerint 2022-2023-ban újranyíló Szeged-Szabadka vasútvonalat. Az idén 31 éves Naturtex Kft. 2006-ban került teljes egészében magyar tulajdonba. A három telephelyen 160 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás fő tevékenységi köre a tollal és pehellyel, valamint gyapjúval és egyéb természetes és szintetikus szállal töltött termékek gyártása, illetve egyéb lakástextil termékek forgalmazása. Az évente 1200-1300 tonna tollat és pelyhet feldolgozó cég kínálata mintegy hétszáz különböző terméket tartalmaz. Az évente előállított 2,3 millió késztermék között az ágytakarók, ágyneműhuzatok, plédek és fürdőszobai textíliák is megtalálhatók.

MTI/T.D.

Programajánló

«
21. 2020. október
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
sze.
28.
sze.
29.
sze.
30.
okt.
1.
okt.
2.
okt.
3.
okt.
4.
okt.
5.
okt.
6.
okt.
7.
okt.
8.
okt.
9.
okt.
10.
okt.
11.
okt.
12.
okt.
13.
okt.
14.
okt.
15.
okt.
16.
okt.
17.
okt.
18.
okt.
19.
okt.
20.
okt.
21.
okt.
22.
okt.
23.
okt.
24.
okt.
25.
okt.
26.
okt.
27.
okt.
28.
okt.
29.
okt.
30.
okt.
31.
nov.
01.

Partnereink