2012.02.05 - vasárnap, Ágota napja van.
archívum
programajánló
Mehet

2010 a Természettudományok Éve a megyei iskolákban
A 2010-es esztendőt a természettudományoknak szentelik a Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott iskolákban. Lesz nemzetközi matematika verseny, természettudományos konferencia és például ideiglenesen erdei iskola is nyílik. A rendezvénysorozatot Dr. Kovács Kálmán, oktatásért felelős alelnök nyitotta meg Makón, a József Attila Gimnáziumban.

termtud_100113_1_808_20100114141625_114.jpg


A kormány a legnagyobb kárt az oktatásban a természettudományos ismeretek, tárgyak területén okozta – mondta el a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Dr. Kovács Kálmán szerint veszélyben van a közép- és a felsőfokú oktatás is, ezért pláne szükség van az ilyen kezdeményezésekre, mint ez a mostani. Bejelentette, hogy a megyei fenntartású oktatási intézményekben 2010 a Természettudományok Éve lesz.

termtud_100113_4_538_20100114141625_568.jpg


A programsorozat első elemeként a makói József Attila Gimnáziumban megnyílt a „Kozmikus csodák” című asztrofotó kiállítás, amellyel a fizikaórák keretében is megismerhetnek majd az intézmény diákjai. A Magyar Csillagászati Egyesület Szegedi Helyi Csoportja összeállította tárlatot többi megyei középiskolában bemutatják majd. A következő állomás Csongrád, majd pedig Szentes lesz.

termtud_100113_2_488_20100114141625_240.jpg


A Természettudományok Éve programsorozat részeként márciusban, szintén a makói JAG-ban nemzetközi matematika versenyt szerveznek, amelyen romániai és szerbiai diákok is részt vesznek. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában például áprilisban erdei iskola nyílik, míg a csongrádi Bársony István szakközépiskolában a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai tartanak majd előadásokat.

termtud_100113_0_393_20100114141625_450.jpg


Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
pne
Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu