2010. jan. 14., csütörtök, 14.22.04 CET
A doni áttörésre emlékezett, annak 67. évfordulóján Csongrád Megye Önkormányzata a Szabad emlékezés szobránál a Rákóczi téren. Az eseményen megkoszorúzták Kligl Sándor Háború című alkotását, amelyet a Csongrád megyei doni hősöknek állított a megye tavaly október végén. Ez volt az első megemlékező ünnepség a szobor felavatása óta. Az eseményen több százan vettek részt.

A 2. magyar hadsereg katonái éppen azokból az erényekből mutatnak példát a számunkra, amelyekre a mai Magyarországon is nagy szükségünk van. Ezek a kitartás, hűség, hősiesség, önfeláldozás és a hazaszeretet – mondta el a megemlékezésen Dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke.

Az eseményen a hősi halottak lelki üdvéért Dr. Alácsi Ervin János százados, hódmezővásárhelyi tábori lelkész mondott imát. Az ünnepségen négy doni túlélő is részt vett. A megemlékezés végén a Szabad emlékezés szobránál több szervezet is koszorút helyezett el, így képviseltette magát Csongrád mellett Voronyezs megye, a FIDESZ és a KDNP városi és megyei szervezetei, a Csongrád Megyei Levéltár, a Professzorok Batthyányi Köre, a Tisza Konzervatív Kör és például az 56-os Vitézi Rend.

A II. világháborúban az oroszok 1943. január 12-14. között törték át a doni magyar arcvonalat, a 200 ezres seregből több mint 100 ezren soha nem tértek haza. Csongrád megye II. világháborús embervesztesége megközelíti a 20.000 főt, amelynek mintegy fele a Don-kanyarban esett el. Szeged 4728 fős teljes emberveszteségéből 2500-3000 fő volt a doni áldozatok száma.
Forrás:
Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
pne