A kommunizmus áldozataira emlékezik Csongrád Megye Önkormányzata és a Rendezvényház Nonprofit Kft. február 24-én, délután 5 órától Szegeden, a Glattfelder Gyula téren. Köszöntőt Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, míg emlékező beszédet Kligl Sándor szobrászművész és Menczer Gusztáv, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) elnöke, zárszót pedig a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége nevében Vadai Mihály Zsolt országos elnök mond az emlékműnél. Közreműködik: Szabó Zsófia zentai tanár, énekes és Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház művésze.
A megemlékezés után, este 6 órától a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) elnökével, Menczer Gusztávval Gazsó L. Ferenc újságíró beszélget a Megyeháza Csongrád termében.
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját az Országgyűlés 2000. június 13-án meghozott döntése alapján tartjuk minden évben február 25-én, annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját eredetileg azért hozták létre, hogy a középfokú oktatási intézményekben megemlékezzenek róla, ezért a megyei fenntartású középiskolákban is megteszik ezt. Dr. Marjanucz László egyetemi docens rendhagyó történelem órát tart február 24-én Makón, 8.55-től a József Attila Gimnáziumban és 10.55-től az Erdei Ferenc Szakközépiskolában, valamint február 25-én 9.35-től a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban, 11.15-től pedig a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban.
Mindezek mellett a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumba is ellátogatnak diákok: február 24-én 10 órától az ásotthalmi Bedő Albert Szakiskola 27 tanulója, majd 10.45 órától 20-20 diák a makói József Attila Gimnáziumból, valamint az Erdei Ferenc Szakközépiskolából, február 26-án 10 órától pedig szintén 20-20 diák a csongrádi Batsányi János Gimnáziumból és a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból vesz részt tárlatvezetésen.
Forrás:
Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
pne