A nemzeti közösségvállalás és a testvéri szolidaritás jegyében hirdették meg Pünkösdváró Európa címmel a Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozót, amelynek 2009. augusztus 30-án, vasárnap a szegedi Dóm adott otthont. A rendezvényt a szlovákiai államnyelvtörvénnyel szembeni fellépés, illetve a határon túlra szakadt magyar nemzeti közösségek melletti kiállás céljával szervezte meg a nagyváradi EP-Iroda és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Tőkés László EP-képviselő és Kiss-Rigó László megyéspüspök kezdeményezésére.
"Csak a hal tűri némán, hogy élve pucolják."
A nagytalálkozó üzenete, hogy Európában és a világ nemzeteinek közösségében nincs helye hátrányos etnikai, nyelvi, vallási megkülönböztetésnek – kisebbségi alapon. Az eseményen részt vett és felszólalt Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke is. A Csongrád Megyei Önkormányzat első embere beszédében a következőket mondta el:
Honfitársak! Magyarok szerte a világban!
Mély tisztelettel köszöntöm a Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozónk minden illusztris vendégét, püspök urakat, érsek urat, képviselő urakat, minden jelenlévő vendéget, és szívből köszöntöm a magyarokat szerte a nagyvilágban, akik mind velünk vannak itt, Csongrád megyében, itt, a szegedi Dómban, Magyarország egyik fontos lelki központjában.
E helyről békés, nemes szándékkal - a szó és a lélek erejével - próbáljuk jobb belátásra bírni azokat, akik 5 ezer eurós bírságok szellemében kívánják megrendszabályozni a szavak, a mondatok szabadságát.
Az emberi lélekben meglévő elemi jó szándékban bízva kiáltjuk világgá: szlovák barátaink, szövetségeseink, ne bántsátok a veletek együtt élő magyarokat!
Értsünk szót, találjunk közös nevezőt, s ne bírságokra és kitiltásokra építsük a jövendőt.
Miért kell csorbítani egy kisebbség nyelvhasználatát? Miért kell megkeseríteni egy nyugodt, békés közösség mindennapjait? Miért kell bántani, megalázni a magyarokat? Miért? Miért? Miért?
Hallottam egy mondást, amely így szól:
Csak a hal tűri némán, hogy élve pucolják.
A hal nem tud tiltakozni, nem tudja fájdalmát hanggal kifejezni.
A magyarság oly’ sokszor viselte már méltósággal ugyan, de csendben, partra vetett halként a fájdalmakat, a megaláztatásokat, az igazságtalanságokat, a jogtiprásokat.
Aki beleolvasott a szlovák államnyelv védelméről szóló törvénybe vagy hallott a jogszabály szövegéről, az egyetérthet velem: e rendelkezések által a hatalom „élve pucolja” a magyar kisebbség anyanyelv-használati jogait, s fenyegeti a kisebbségi lét mindennapjainak nyugalmát, biztonságát.
Honfitársaim, magyarok!
Nem tűrhetjük néma halként, hogy határon túli magyar testvéreinket 5 ezer eurós bírságokkal akarják megfélemlíteni. Nem tűrhetjük néma halként, hogy neobarbár erők azt akarják elérni, hogy a Felvidéken csak félve lehessen magyar szót kiejteni.
Kiáltsuk világgá, hallják szerte Európában is, hogy Szlovákia nacionalista kormánya jogtiprást követ el!
A Csongrád Megyei Közgyűlés elnökeként szólok, de nem egymagamban. Örömmel jelenthetem be: a magyar megyék összefognak, és a saját eszközeiket felhasználják a tiltakozásra. A Fejér Megyei Közgyűlés elnökének, dr. Balogh Ibolyának kezdeményezésére az Európai Régiók Gyűléséhez fordulunk, és szeptember közepén, az operatív Büró soros ülésén tiltakozunk a szlovák nyelvtörvény ellen. Az Európai Régiók Gyűlésének 240 európai régió a tagja, beleértve a magyarlakta szomszédos régiókat is. Hadd hallják meg az európai politikusok ezen a fórumon is, milyen méltánytalanság éri a magyar nyelvet, az európai normákat.
Mi magyarok ezer éve tudjuk, mert megtanultuk Szent István királyunktól:
„Az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
Információ:
Fórum
E-mail
Keresés
Programajánló
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu


