2010.09.03 - péntek, Hilda napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Felkészülten várják a Tisza tetőzését Csongrád megyében
2010. jún. 11., péntek, 12.35.16
Felkészülten várják a Tisza tetőzését Csongrád megyében

Rendkívüli ülést tartott a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság. Annak elnöke, Magyar Anna azután hívta össze az ülést, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki Csongrád megye egész területére. Csongrád megyében mostanáig 25 település jelentett be vis maior eseményt, összesen több, mint 126 millió forint értékben. A szakemberek szerint 40 hektárnyi terület áll víz alatt. A tiszai árhullám fogadására felkészültek.

Bár január óta szivattyúznak a szakemberek, az elmúlt 15 év legsúlyosabb belvize alakult ki Csongrád megyében – hangzott el a rendkívüli védelmi bizottsági ülésen tegnap. Nagyon nehéz megbecsülni, de a szakemberek szerint mintegy 40.000 ha terület lehet víz alatt. Ennek a sokéves átlagot bőven meghaladó csapadékmennyiség, és a belvízelvezető csatornák nem megfelelő állapota is oka.

 

veszelyhelyzet_100609_2_608_20100611123315_185.jpg


2000-től kezdve évi 4 milliárd forintot fordított a polgári kormány a csatornák, szivattyúk működtetésére, karbantartására – mondta el a bizottság ülése után Baks környékén a bizottság elnöke, Magyar Anna. Hozzátette: ez azonban az elmúlt évek során teljesen megszűnt, azaz hosszú évek óta nincs keret a rendszerezett megelőzésre. Mint mondta: nem akkor kell kapkodni, amikor már itt a baj, azt meg kell próbálni megelőzni. Ezt is írjuk fel az elmúlt 8 év felelőtlen szocialista kormányzása számlájára!

 

veszelyhelyzet_100609_7_314_20100611123315_373.jpg


A megyei védelmi bizottság elnöke azért éppen Baksra látogatott, mert az ottani zsilip és vízátemelő rendszer segítségével tudják Szegedet megóvni a közelgő árvíztől. A szakemberek felkészülten várják a Tisza tetőzését, elhúzódó, több hetes védekezésre számítanak. Szegednél 800 cm magas vízszintet, azaz a harmadfokú készültséget megközelítő vízszintet várnak június 16-17-re.

 

veszelyhelyzet_100609_6_900_20100611123315_188.jpg


Mint a helyszínen Magyar Anna elmondta, parlamenti képviselőként mindent megtesz annak érdekében, hogy az ár- és belvízi védekezésre és a kárelhárításra is jusson elég pénz Csongrád megyében. A kár a mezőgazdaságban a legnagyobb, a növénytermesztésben és a kertészetekben jelenleg 20-30 százalékra becsülik.

 

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz