
Mindennek eljön egyszer az ideje. Mostanra annak is, hogy az országhatárok fölé emelkedjen az összefogás, az együttérzés, az együttgondolkodás lehetősége. Ezt mutatja a Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán hozott parlamenti döntés is - ezekkel a szavakkal köszöntötte a vendégeket Magyar Anna parlamenti képviselő, megyei elnök.

Önmarcangolás helyett egészséges önvizsgálatra, lelkiismeret-vizsgálatra van szükség dr. Kiss-Rigó László szerint. A szeged-csanádi megyés püspök a megemlékező eseményen kiemelte azt is, hogy az összefogással elindult valami, ami jobb eredményt hozhat, mint ami a kiindulási helyzet volt.

Hasonló következtetések levonásában látja a jó irányt Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke is. A frissen megválasztott társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár arra kérte a vendégeket, hogy legyenek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok, mert - mint fogalmazott - Trianon nem a nagyhatalmak asztalán vagy a szomszédos országok parlamentjeiben dől el, hanem bennünk, közöttünk, a családi, baráti beszélgetéseknél, a gazdaság erejében vagy gyengeségében, történelemórán, az irodalomban, vagy a kultúrában.
Hozzátette: ha nem engedjük a gyűlöletet eluralkodni a szívünkben, megtesszük a dolgunkat, és ha testvérünknek tekintünk mindenkit, akkor gyógyulni fog a seb. Végül arra is figyelmeztetett, hogy lehet és kell tanulnunk a hibáinkból és a mulasztásainkból, és mindenek előtt meg kell tanulni a rosszból jót csinálni, a rosszat jóvá tenni.

A megemlékezésen Pálffy István, gróf Apponyi Albert unokája arról beszélt, hogy nagyapja már Párizsba utazásakor tudta, hogy lehetetlen feladatot vállalt el, hiszen addigra, 1920 elejére minden eldőlt. Hanyagság és tudatlanság is oka volt a békediktátumnak. Az emberi butaság néha pont olyan rossza hatással bír, mint a gonoszság – zárta emlékező gondolatait.

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kiállítás is nyílt a Megyeházán Trianon után - nemzetegyesítés előtt címmel. A tárlatot megnyitó dr. Zakar Péter történész, megyei alelnök elmondta, a tablókon jól követhető a magyar nemzetpolitikát jellemző pulzálás, hogy voltak olyan kormányok, amelyek igyekeztek szolidaritást vállalni a határainkon túl élő magyarokkal, és voltak olyanok, akik veszélyt láttak bennük. A tárlat, amely kitér a Csongrád megyei és a szegedi vonatkozásokra is, még kb. két hétig látható.
Forrás:
Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
pne