2012.02.05 - vasárnap, Ágota napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Már dolgoznak a restaurátorok az új múzeumi raktárban

Beköltöztek és már dolgoznak is a múzeum munkatársai, restaurátorok Magyarország talán legmodernebb új múzeumi raktárában. A megyei fenntartású Móra Ferenc Múzeum létesítményébe már átszállították a műtárgyakat az ideiglenes raktárból, és körülbelül márciusban kerül minden a helyére. Akkor adják majd át az épületet ünnepélyes keretek között.

raktar_100128_2_584_2010020192801_724.JPG

 

Ritkán fordul elő, hogy egy közel egymilliárd forint értékű kulturális beruházás megvalósul, ám a pénz nem minden, a szakemberekre is ugyanolyan szükség van - mondta el a raktárbejáráson dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Hozzátette: ők mostantól erre a raktárbázisra támaszkodva XXI. századi színvonalú munkát tudnak majd végezni. dr. Zakar Péter a Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködés fontosságát is megemlítette, hiszen onnan kaptak például szekrényeket, amelyekben a műtárgyakat elhelyezik. Az alelnöknek dr. Zombori István megyei múzeumigazgató mutatta meg, hogy hol tartanak az épület berendezésében.

 

raktar_100128_4_799_2010020192801_806.JPG


Az épületben a földszinten kaptak helyet a restaurátorműhelyek, a régészeti anyag és fogadó rész, illetve a természettudományi és az installációs anyag. Az emeletre került a néprajzi, képzőművészeti és várostörténeti anyag. A raktárban a későbbiekben 20-25 ember is dolgozhat majd egyszerre. A létesítménybe modern biztonságtechnikai eszközöket építettek be, a bázist a nap 24 órájában őrzik.

 

raktar_100128_7_579_2010020192801_20.JPG


A Móra-múzeum új raktára 2009. december 31-re elkészült, azóta átszállították ide a műtárgyakat az ideiglenes raktárból, és most az egyes raktárhelyiségek rendjének kialakítása zajlik. A tervek szerint itt később gyermek és felnőtt látogatócsoportokat is fogadnak majd.

 

raktar_2_770_2010020192801_218.JPG

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu