Szegeden indult hétfőn a négyállomásos road show, amely a IV. Íjásztalálkozót harangozza be. A kétnapos programsorozatnak, immár hagyományos módon az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ad otthont. A rendezvényt a világ legerősebb merevszarvú pusztai íjával népszerűsítik, Szeged után várhatóan Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen és Békéscsabán. A Kassai Lajos által készített íj rekonstrukciót az tarthatja majd meg, akinek sikerül a legtovább megfeszítve tartani azt.
A hagyományőrzés a fő cél a magyar íjászat immár negyedik éve megszervezett ünnepén. A nyílvessző egyenes, felfelé és előre egyaránt törekszik. Legyünk olyanok mi is, mint a nyílvesszők, és kívánom, hogy az íjásztalálkozó segítsen mindnyájunknak megérezni, megtapasztalni, hogy milyen jó magyarnak lenni – mondta el a beharangozó eseményen Tokovics Tamás, az ÓNTE Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A hagyományos íj- és nyílkészítés technikáinak felelevenítése és népszerűsítése a fő cél – mondta el Faragó Csaba, a Nemzeti Íjászszövetség alelnöke. Hozzátette: ezért is hívtak el a rendezvényre például egy aktív török íjkészítő mestert, aki megmutatja majd, ő hogyan készít ma is hagyományos technikával íjakat. Emellett idén szerveznek például egy speciális, ún. távlövő versenyt, amelyre csak természetes anyagokból készült szaru íjakkal lehet nevezni.

A IV. Íjásztalálkozót a szervezők a világ legerősebb merevszarvú pusztai íjával, egy Kassai medve típusú magyar íj rekonstrukcióval népszerűsítik. Azt Kassai Lajos, a világhírű Kassai Lovasíjász Iskola vezetője - aki szintén ott lesz tanítványaival és lovaival az idei rendezvényen - készítette, és ajánlotta fel annak, aki a legtovább megfeszítve tudja tartani azt. A road show első állomásán Nagy Péter, a szegedi Lelkesedés SK válogatott súlyemelője tudta a legjobban, és a legtovább megfeszíteni a 220 fontos íjat, amelyhez olyan erőkifejtés szükséges, mintha vállból húzna ki az ember kb. 110 kilót. A road show többi állomásán, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen és Békéscsabán, sőt, magán az íjászrendezvényen is várják azokat a bátor érdeklődőket, akik megpróbálnák megfeszíteni a legerősebb íjat.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt