Hat Csongrád megyei közoktatási intézményben kezdődtek meg az energetikai korszerűsítések. A fejlesztések nyomán a megye több tízmillió forintot takaríthat meg.
A beruházással kapcsolatban pénteken tartottak sajtótájékoztatót a
szegedi Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthonban.
Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a decemberben lezáruló projekt 363,2 millió forintos költségéből 138,5 millió forintot pályázati pénzből finanszíroznak, a fennmaradó 224 millió forintot pedig a megyei önkormányzat állja. Magyar Anna hozzátette, hogy a korszerűsítésnek köszönhetően a hat oktatási intézmény anyagi megtakarításain és a környezetre gyakorolt előnyein túl a diákok egészségén és komfortérzetén is javítani lehet.

Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke
A fejlesztések során 1400-nél is több ablakot építenek be, és 3000 négyzetméternyi felületen végeznek szigetelési munkákat. A megújuló energia jegyében napkollektorokat, továbbá kétezer új lámpatestet és kompakt fénycsövet telepítenek az intézményekbe, valamint hőszivattyút állítanak működésbe a geotermikus energia hasznosítására. A modern energetikai rendszerek kiépítésével évente csaknem 30 millió forint megtakarítás érhető el.
-W-