Az Ásotthalmon található Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium őrzi Bedő Albert emlékét. 2002-ben az iskola főépületének folyosóján avatták fel Stróbl Alajos által készített bronz szobor másolatát – írta összefoglalójában Andrésiné dr. Ambrus Ildikó igazgató.

A szoboravatóra jelent meg Andrésiné dr. Ambrus Ildikó igazgató szerkesztésében a Bedő-emlékfüzet, amelynek első írása a Dr. Király Pál tollából megjelent Bedő Albert élete és munkássága című megemlékezés. Dr. Király Pál írásából készített összefoglalóval emlékezünk Bedő Albertre, aki 170 éve, 1839. december 31-én született.

Származása

Bedő Albert 1839-ben született az esztendő utolsó napján, december 31-én Erdélyben a háromszéki (1868-tól: Háromszéki vármegyei) Sepsiköröspatakon, ősi székely családban. Atyja, dr. Bedő Lajos (1811-1902) unitárius lelkész volt, aki 1838-ban foglalta el a sepsiköröspataki lelkészi hivatalt, és itt kötött házasságot Jancsó Annával (1821-1891) Házasságuk elsőszülötte volt Albert, akit azután követett Lajos öccse, valamint még három leánytestvér.

Bedő Albert egész életére kisugárzó hatást jelentett, hogy 1848-ban, amikor a székelység az osztrák támadás hatására elhatározta a fegyveres önvédelem megszervezését, édesapja önként részt vett a szabadságharcban Gál Sándor háromszéki ezredében. Háromszék az egyik legerősebb erdélyi fellegvára volt a szabadságharcnak (a legendás hírű Gábor Áronnak is szülőföldje), ahonnan más lelkészek is a függetlenségi harc zászlaja alá siettek. Harcolt a tömösi szorosnál a Havasalföld felől betörő orosz invázióval szemben, valamint a kökösi hídfőnél vívott véres csatában a túlerőben lévő, egyesült orosz-osztrák haderővel szemben. Ezért a szabadságharc elbukása után meghurcolták, letartóztatták és Sepsiszentgyörgyön három hónapra börtönbe vetették. Lakását feldúlták gyönyörű könyvtárát tönkretették.

Az egyesületalapító

1866 őszén egyik előkészítője volt a ma már történelmi jelentőségűnek tudható, napjainkban is fontos szerepet betöltő Országos Erdészeti Egyesületnek.
Az új egyesület első titkárává Bedő Albertet választották. Ezt a fontos tisztséget 1880-ig töltötte be, ettől kezdve pedig az OEE első alelnöke lett. Az „Erdészeti Lapok”-nak 1864-től munkatársa, 1872-től 1899-ig pedig szerkesztője volt. Az OEE megalakulását követően kezdetben évkönyveket jelentett meg tevékenységéről, és az erdészet időszerű kérdéseiről, amelyeket szintén Bedő szerkesztett. 1873-ban azonban – valószínűleg Bedő kezdeményezésére – az Országos Erdészeti Egyesület 6.000 forintért megvásárolta az „Erdészeti Lapok”-at saját közlönyének céljára. Azóta is az OEE adja ki, mind a mai napig. A lap összes évfolyama ma már a magyar erdészettudomány kimeríthetetlen kincsesbányája, s hogy ez így van, és a lap nem jutott oly sok más korabeli sajtóorgánum sorsára, a történelem süllyesztőjébe, hanem a műszaki- gazdasági kategóriában ma már a legnagyobb múltú élő magyar folyóirat, az Bedő Albert bölcsességének és céltudatosságának köszönhető.

Bedő, a tudós

Ezt az időszerűséget a XIX. század utolsó harmadában az adta meg, hogy az akkori erdős ún. Nagy-Magyarországon az erdőgazdálkodás és az erdők termésére épülő fafeldolgozás igen perspektivikus nemzetgazdasági ágnak mutatkozott mind a belső piac, mind a fa-és fatermék-export szempontjából. Ám azt senki nem tudta megbízhatóan megmondani, hogy mekkora és milyen erdőkinccsel rendelkezünk. A különböző tudományágak képviselőinek tollából a legkülönbözőbb számadatok jelentek meg erre vonatkozóan. E nélkül pedig a fagazdasági politika is ingatag talajon állt.

Bedő érezve a probléma súlyát és méretét – nyilván élve a hivatali pozíciójából eredő lehetőségekkel is –, az újonnan létrehozott erdőrendező és erdőfelügyelő apparátussal elvégeztette a községhatár-részletességű felvételezést, majd feldolgozta és nagy monografikus művekben összesítette az eredményeket.
Ezért a hatalmas hézagpótló munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia 1885-ben levelező tagjai közé választotta.

Munkásságának állami-társadalmi elismerése

Bedő Albert korszakalkotó munkásságát már életében is magas kitüntetésekkel honorálták. Tulajdonosa volt a II. osztályú Vaskoronarendnek, lovagja volt az osztrák császári Lipót-rendnek, a francia Becsületrendnek, birtokosa a japán császári Felkelő Nap Rendjel III. osztályának, a belga királyi Lipót rend középkeresztjének.
Tiszteletbeli tagja – és az OEE eddigi 143 éves története során egyedüli tiszteletbeli elnöke – volt az Országos Erdészeti Egyesületnek, továbbá a Magyar Ornitológia Társaságnak, az Osztrák Birodalmi Erdészeti Egyesületnek, a Horvát Erdészeti Egyesületnek, Díszpolgára volt Selmecbánya és Bélabánya szabad királyi városoknak és Ungvár városának

Az életút vége

Bedő Albertet megkímélte a sors attól a roppant traumától, hogy megélje az erdős Nagy-Magyarország darabokra tépését, erdeink 84 %-ának az immáron szomszéddá vált népek kezére jutását, szeretett székelységének keserű kisebbségi sorsba taszítását, a magyar államerdészet általa oly nagy gonddal építgetett intézményrendszerének szétverését, a selmeci Alma Mater és erdész szaktársai százainak földönfutását, a trianoni katasztrófát. 1918. október 20-án meghalt Budapesten, az Országos Erdészeti Egyesület Alkotmány utcai székházában lévő szolgálati lakásában.
Erdély földjén született, haló porában oda is tért vissza. Végkívánságának megfelelően a műemlék-templomáról s a XVI. században kizárólag fából épült harangtornyáról híres, kies fekvésű kálnoki unitárius temetőben nyugszik egyszerű keretezett sírban, szeretett édesanyja közelében.
Történelmi rendszerváltások keserves tapasztalatai alapján tudjuk, hogy ércnél is, kőnél is maradandóbban őrzi a nép nagy fiainak emlékét az emberi szív.
„Ha válogatni lehet az érzelmek közül, amelyektől áthatva visszaemlékezünk Bedő Albertre, a szeretet az, amely a magyar erdészek szívét áthatja. Azért van ez, mert szakunk e kiválósága maga is a legnagyobb szeretettel fordult mindig a magyar erdészek felé.”
Ezért talán a róla szóló megemlékezést akkor fejezzük be a legméltóbban, ha megőrzendő kincsként és minden kor magyar erdésze számára szóló örök intelemként emlékezetbe idézzük szellemi hagyatékát, 1911-ben papírra vetett utolsó írásának záró gondolatát: „Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel, egyetértéssel és összetartással.”

Forrás: Csongrád Megye Online – www.csongradmegye.com
pne