2010.09.08 - szerda, Mária napja van.
archívum
programajánló
Mehet

40 versenyző 10 településről – sikere volt a szavalóversenynek Vásárhelyen
2010. febr. 17., szerda, 14.15.11 CET

A vásárhelyi Kozmutza Flóra iskola adott otthont a tatai Értük-Velük Egyesület által meghirdetett XIII. „Felfénylő Szavak Szavalóverseny” Regionális Döntőjének február 15-én. A megmérettetést két kategóriában rendezték meg a sajátos nevelési igényű tanulók számára - értelmileg akadályozottak és tanulásban akadályozottak részvételével.

 

A versenyen 40 tanuló vett részt - érkeztek gyerekek Szentesről, Kiskörösről, Kecskemétről, Bajáról, Makóról, Gyuláról, Csongrádról, Békéscsabáról, Szegedről és Hódmezővásárhelyről. A szavalatok a hazafiság, hazaszeretet és a tavasz témaköréhez kapcsolódtak – írta összefoglalójában Megyesi Istvánné igazgató.

 

szavalo_100217_1_896_20100217140214_484.jpg

 

A regionális megmérettetést nagyszámú versenyző és érdeklődő jelenlétében az iskola Down-dance tánccsoportja nyitotta meg, majd az igazgatói köszöntő után az értelmileg akadályozott tanulók következtek. Ez idő alatt a tanulásban akadályozott tanulókat színházi előadás és a „SZÉF” c. zenei vetélkedő várta. A gyermekek mindkét helyszínen önfeledten szórakoztak, nagyon jól érezték magukat – tudósított az igazgató. A rövid szünet a tanulásban akadályozottak kategóriájában hangoztak el a szavalatok, amíg az értelmileg akadályozott gyermekek a szabadidős programokon vettek részt. A döntéshozatal komoly fejtörést okozott a zsűrinek. Az eredményhirdetés előtt mindenki örömére az iskola MI-EGY-MÁS zenekara szórakoztatta a résztvevőket.

 

szavalo_100217_5_949_20100217140214_761.jpg

 

A zsűri elnöke értékelőjében kiemelte, hogy nagy örömére szolgál, hogy a kultúra és a művelődés jegyében ismételten lehetőséget kapnak a sajátos nevelési igényű tanulók bemutatkozásra, megmérettetésre. A számtalan magas színvonalú produkciót hallva, azonban mégis rangsorolni kellett, így minden kategóriában az első három helyezett kapott oklevelet és értékes tárgyjutalmat. De a versenyről senki nem távozott üres kézzel, minden gyermek ajándékot és emléklapot vihetett haza.

 

szavalo_100217_8_529_20100217140214_241.jpg

 

Az Országos Felfénylő Szavak Szavalóversenyen, március 19-20-án Egerben a mostani vásárhelyi megmérettetésről kategóriánként az I. helyezettek és a különdíjban részesült tanulók vesznek majd részt.

 

A regionális verseny legjobbjai:

 

Értelmileg akadályozottak kategóriája

Korcsoport

helyezett

Tanuló neve

Iskola címe

1-4. o.

 

1. helyezett

Kalocsai Cintia

BKMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Előkészítő

Szakiskolája, EGYMI

Kiskőrös

2. helyezett

Orcsik Zsolt

BKMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Előkészítő

Szakiskolája, EGYMI

Kiskőrös

3. helyezett

Udvari István

A Kozmutza Flóra Óv.Általános Iskola,

Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

Hódmezővásárhely

 

 

 

 

 

Korcsoport

helyezett

Tanuló neve

Iskola címe

5-8. o.

 

1. helyezett

Atyimó Alex

A Kozmutza Flóra Óv.Általános Iskola,

Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

Hódmezővásárhely

2. helyezett

Róka László

BKMÖ Kecskeméti Közoktatási Gyermekvédelmi

És Szociális Intézménye

Kecskemét

2. helyezett

Hajma Viktor

BKMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Előkészítő

Szakiskolája, EGYMI

Kiskőrös

 

3. helyezett

Szécsény Mikós

 

BKMÖ Bajai Közoktatási Intézménye és

Gyermekotthona

Baja

 

 

Korcsoport

helyezett

Tanuló neve

Iskola címe

9-12. o.

 

1. helyezett

Gábor Tamás

BKMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Előkészítő

Szakiskolája, EGYMI

Kiskőrös

2. helyezett

Patai Klára

A Kozmutza Flóra Óv.Általános Iskola,

Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

Hódmezővásárhely

3. helyezett

Barna Richárd

BKMÖ Kecskeméti Közoktatási Gyermekvédelmi

És Szociális Intézménye

Kecskemét

 

különdíjas

Kéri Zsolt

 

A Kozmutza Flóra Óv.Általános Iskola,

Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

Hódmezővásárhely

 

 

Tanulásban akadályozottak kategóriája

Korcsoport

Helyezett

 

Tanuló neve

Iskola címe

1-4.o.

1. helyezett

Lantos Sándor

Pápay Endre Általános Iskola, Alapfokú Művészet-

Oktatási Intézmény és Szakiskola

Makó

 

2. helyezett

Béres Kasszandra

Harruckern János Közoktatási Intézmény

Gyula

3. helyezett

Kovács Amanda

Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola csongrádi tagintézménye

 

 

5-8.o.

1. helyezett

Boldizsár Dávid

BKMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Előkészítő

Szakiskolája, EGYMI

Kiskőrös

 

2. helyezett

Felföldi Blanka

Harruckern János Közoktatási Intézmény

Gyula

3. helyezett

Csehók Tibor

Rigó Alajos Általános Iskola, Szakiskola, a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Szakiskola tagintézménye

Szentes

 

 

További képek az eseményről:

 

 

szavalo_100217_3_75_20100217140214_156.jpg

 

 

 

szavalo_100217_4_62_20100217140214_839.jpg

 

 

szavalo_100217_6_506_20100217140214_518.jpg

 

 

szavalo_100217_7_186_20100217140214_605.jpg

 

 

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz