2012.05.21 - hétfő, Konstantin napja van.
archívum
programajánló
Mehet

A Bedő diákjai az ügyességi és váltó csapatbajnokságon
A középiskolások atlétikai versenysorozatának őszi állomása, a csapatbajnokság. Megyei bajnokságokat, valamint országos döntőt rendeznek. A sporteseményeken 7 versenyszámot tartanak. A tizenkilenc megyei és a főváros versenyén 630 csapat vett részt. Az országos döntőre – meghívás alapján – versenyszámonként, a legjobb 12 csapat jut be – kezdte összefoglalóját Szaniszló Attila felkészítő tanár.
A Bedő Albert Középiskola csapatai közül két csapatunk kivívta a döntőn való részvétel jogát. Érdemes megemlíteni, hogy az országos döntőbe jutott csapatok – kivétel az ásotthalmi iskola csapatát – valamennyien városi iskolákból kerültek be.

bedo_091112_953_20091112110924_196.JPG


Az országos versenyt október közepén Budapesten rendezték. A csapatok nehéz időjárási viszonyok között - viharos erejű szélben, 1-2 fokos hidegben, esőben - versenyeztek, ezért helytállásukért külön elismerést érdemelnek. A döntőbe jutott – diszkoszvető és gerelyhajító – csapataink közül, a diszkoszvetők voltak eredményesebbek, és az elmúlt év eredményét (8. helyezés) meghaladó VI. helyezést értek el. Reményeink szerint egy év múlva ismét sikerül javítanunk – részletezte Szaniszló Attila. A csapat tagjai Csikós Dávid, Gáspár László, Horváth Tamás, Németh Norbert, Pintér Ferenc, Kocsispéter Norbert, Klajkó Norbert voltak.
Eredményükhöz gratulálunk!

Forrás: Csongrád Megye Online – www.csongradmegye.com
pne
Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 1011 1213
141516171819 20
2122 2324 25 2627
28293031   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu