Kiemelkedő teljesítménnyel lett a legjobb az Implom József Középiskolai Versenyen szakiskolai kategóriában a Zsoldos egyik diákja, Szűcs Anett. A megyei fenntartású középiskola 10. b osztályos tanulója 200 pontból 159-et ért el, ami 80 %-os teljesítmény. Tanárai szerint ezzel az eredménnyel a szakközépiskolások és a gimnazisták között is megállta volna a helyét.
Az ország rangos középiskolai tanulmányi versenyei közé tartozik az Implom József Középiskolai Verseny, amelynek fordulóját ebben az évben – már 18. alkalommal – a Boros Sámuel Közgazdasági Szakközépiskola rendezte. A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola hagyományosan a szakiskolai kategóriában indít versenyzőt – tudatta Pintér Etelka igazgató.
A megmérettetés két részből állt: tollbamondásból és feladatlapból. Az igazgató szerint manapság „nem divat” az anyanyelvet ápolni, és nyelvünk sajnos folyamatosan romlik. Azok a diákok pedig, akik részt vesznek ezen a versenyen, egy nagyon szép feladatot teljesítenek, anyanyelvünket ápolják, védik.
A Zsoldos iskola diákja, Szűcs Anett kiváló teljesítménye mögött nemcsak jó alapkészség, hanem rengeteg gyakorlás is van – írta Pintér Etelka. A feladatlap helyes megoldásához nemcsak a helyesírási szabályokat, hanem a kivételeket is pontosan kell ismerni. Hozzátette: egyes feladatok a versenyzők nyelvi fantáziáját is próbára teszik, így válik lehetővé a szabályok kreatív alkalmazása. A diákot tanára, Erdeiné Papp Éva készítette fel a versenyre. Mint az igazgató fogalmazott, nagyon büszkék Anett teljesítményére, és remélik, hogy az országos döntőn is megállja a helyét.
Forrás:
Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
pne