
Szalagavatón a végzősök. Ásotthalmon a Sportcsarnokban gyűltek össze a Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium végzős diákjai ünnepelni. A szalagavató ünnepséget és bált az iskolai diákönkormányzat szervezte.

Szalagavatón a végzősök. Ásotthalmon a Sportcsarnokban gyűltek össze a Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium végzős diákjai ünnepelni. A szalagavató ünnepséget és bált az iskolai diákönkormányzat szervezte.
Az eseményen Andrésiné dr. Ambrus Ildikó igazgató köszöntője után az iskola irodalmi szakkörösei adtak elő egy az erdőhöz, a vadászathoz kapcsolódó kedves összeállítást Farkas Ágota tanárnő irányításával, majd Kiri Lajos tanár úr és Bán Krisztina tanárnő két dallal köszöntötte a végzősöket.
A 11. osztályosok ebben az évben rendhagyóan búcsúztak a végzősöktől – ők maguk írtak elköszönő, búcsúztató szöveget társaiknak. A szalagtűzés után a végzősök nevében Muhari László búcsúzott.
Amíg a lányok átöltöztek a keringőhöz, az iskola négy diákja adott elő formációs táncokat – tudatta az igazgató. Az est fénypontja az Oláh Zoltán tanár úr által betanított angolkeringő volt, amelynek szépsége és látványossága sok édesanya szemébe könnyet csalt.
Az ünnepi eseményt természetesen az éjszakába nyúló bál zárta, a szervezésben az iskolai diákönkormányzat és az őket segítő Kiss Zoltán tanár úr működött közre.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||