2012.05.21 - hétfő, Konstantin napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Díjátadó a Parlamentben – beszámol a Zsoldos diákja

A Parlamentben vehette át oklevelét a megyei fenntartású Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola tanulója, Szatmári Viktor és oktatója, Kovács Árpád. A diák a Szakma Sztár versenyen ért el 1. helyezést. Az ünnepségről Szatmári Viktor írt egy beszámolót.

2011. július 1-jén került megrendezésre a Parlamentben egy ünnepség, melynek keretében az idei Szakma Sztár Fesztiválon az első, második és harmadik helyezést elért tanulókat, illetve felkészítő tanáraikat oklevélben részesítették. Így engem is megilletett egy ilyen, hiszen jómagam a központifűtés- és csőhálózat-szerelő szakmában indultam ezen versenyen és az országos első helyezést sikerült is elérnem. Mivel a műszaki dolgok mindig is közel álltak hozzám, felkeltette érdeklődésemet az épületgépészet. Így beiratkoztam erre a szakra immáron három évvel ezelőtt, itt kezdődött el az egész. Néhány hónap után felmerült a téma a szakmai versenyről és a tanáraim úgy látták, hogy mindenképpen ott a helyem. Az idő gyorsan elszállt, közelgett a verseny, amire folyamatosan szorgalmasan készültünk, sőt nekem a második évfolyam során megadatott egy olyan lehetőség, hogy kijutottam Franciaországba egy öthetes szakmai gyakorlatra, melyet az iskola szervezett. Ez is hozzájárult a versenyhez, hiszen kellő tapasztalatot jelentett. Februárban rendezték meg az elődöntőket, melyen az osztályunk 75%-a részt vett. Országosan több százan indultak ezen szakmából, én bejutottam az első tízbe. Ezt követően rendezték meg április végén Budapesten a Hungexpo területén a Szakma Sztár Fesztivált, itt zajlottak le a versenyek, és amint már említettem is, az én szakmámban az első helyezést hódítottam meg. Ez egy igen felemelő érzés volt és még az is a mai napig, de évtizedek múlva is büszkén gondolok vissza rá. Egy ilyen siker mindig csapatmunka eredménye, ezen azt értem, hogy nem csak saját akaraterőm és szorgalmam volt szükséges ehhez, hanem külön köszönet illeti az elméleti és gyakorlati oktatóimat, Járainé Halász Ildikó és Kovács Árpád tanáraimat, hiszen rengeteg munkájuk áll mögötte. De természetesen a család, barátnőm, barátok támogatása is nagyban hozzájárult ehhez, így ez is szót érdemel. Itthon számos riport várt rám, több ünnepi rendezvényre és díjátadóra is hívtak minket, a csúcsot viszont ez a Parlamenti ünnepség jelentette. Jelen volt iskolánk igazgatónője, gyakorlati oktatóm és természetesen én magam. Az ünnepség előtt volt alkalmunk körbejárni a Parlament épületét és megcsodálni ezt az egyedülálló magyar alkotást: lenyűgöző látvány az apró részletességgel kidolgozott és kifestett belső terek. Az ünnepség többek között Kövér László házelnök ünnepi beszédével kezdődött, majd követte az oklevelek átadása, melyet szintén Kövér László és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyújtott át. Mindenkivel kezet fogtak, miközben mosolyogva a szemünkbe néztek és gratuláltak illetve sok sikert kívántak. Számomra igen nagy megtiszteltetés volt, hogy ezt az oklevelet itt átvehettem. Ez az egész mindenképpen egy örök és felejthetetlen emlék marad.


 Zárásul még annyit, hogy én megtaláltam azt a területet, ami érdekel, amit szívesen és örömmel csinálok, ezt a versenyeredményem is alátámasztja. Kívánom mindenkinek, hogy megtalálja a saját számításait és azt a területet, amit örömmel fog végezni, hiszen abból lehet a legtöbbet kihozni!  Valamint minden diáknak üzenem, hogy merjen versenyeken indulni, ugyanis csak nyerhetnek vele! Így kívánok minden kedves olvasónak nagyon sok sikert!

 

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt

 

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 1011 1213
141516171819 20
2122 2324 25 2627
28293031   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu