
Eltelt a negyedik hét is. A szombati napot Lille-ben, ajándékok vásárlásával, és városnézéssel töltötték a Zsoldos Ferenc Középiskola diákjai, akik néhány soros beszámolót küldtek a gyakorlatról…

Eltelt a negyedik hét is. A szombati napot Lille-ben, ajándékok vásárlásával, és városnézéssel töltötték a Zsoldos Ferenc Középiskola diákjai, akik néhány soros beszámolót küldtek a gyakorlatról…
„Vasárnap reggel 8.19-kor pedig vonatra szálltunk, indulás Párizsba. 9.20-kor érkeztünk meg (224 km)! Tud menni ez a TGV! Az Eiffel toronynál kezdtünk, ahol az előre megváltott jegyeinknek hála, több időt kellett lefelé várni a liftekre, mint a felmenetelre. Az időjárás kedvező volt. Az egész napot megúsztuk eső nélkül, néha még a nap is kisütött.
Az Invalidusokig sétálva tettük meg az utat. Menet közben találtunk egy utcai piacot is.
Napóleon síremléke egészen monumentális látványt nyújtott. Kár, hogy a kiállítások megtekintésére nem volt időnk.
Metrózás a Diadalívhez. Fényképezés, körbejárás, utcai árusok.
Louvre, Tuilerrieák kertje, Concorde tér. A Louvre-ba a belépés hiába volt ingyenes vasárnap, mégsem tudtunk a hosszadalmas adminisztráció miatt bemenni. Úgy látszik, annyira nem lazák a franciák, mint hittük.
A Notre Dame-ig a Szajna parton sétáltunk. A szokásos tömeg, mutatványosok, árusok hada fogadott minket. Utána siettünk a Montmartre-ra, hogy a festők terét még világosban láthassuk. Itt esteledett ránk. Táncosok, zenészek szórakoztattak minket a Sacre-Coeur lépcsőinél.
Ezután következett az esti Párizs. A kivilágított Pigalle a Moulin Rogue-al. A Diadalívet és az Eiffel tornyot is meg kellett nézni esti fényárban.
A vonat 11-kor indult vissza velünk Lille-be.
SZÉP VOLT!”
A gyerekek küldtek néhány képet is kirándulásukról…



Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||