2009-ben első alkalommal szerveztek a szentesi Rigó Alajos iskolában egészségnapot, amelyen részt vett az intézmény 103 általános és 67 szakiskolai tanulója, 35 pedagógusa és 5 gyógypedagógiai asszisztense is. A házi rendezvény programját az egészséges táplálkozás, tisztálkodás, mozgás hármas egysége köré építették fel – tudatta Pótári Tímea tagintézmény-vezető.
A nap első programjaként minden tanulócsoport maga készítette el a tízóraiját az előre megkapott hozzávalókból.

Ezután az iskola diákserege három nagy csoportra oszlott, igazodva a rendezvény három fő helyszínéhez. Az első a tornaterem volt, ahol a testnevelők kötélhúzó versenyt, sorversenyt szerveztek a gyermekek számára.

Az iskola aulája pedig játékos feladatokból álló ügyességi vetélkedőknek adott helyett. A társalgóban Oroszné Rónyai Éva a Koszta József Múzeum múzeumpedagógusa érdekes előadást tartott gyermekek és felnőttek számára arról, hogy hogyan változtak az emberek tisztálkodási szokásai a történelem folyamán.

A csapatok 1-1,5 óránként helyet cseréltek egymással, hogy mindenki részt vehessen minden tevékenységben.

A felsősök és a szakiskolás tanulók számára oktatófilmet vetítettünk a dohányzás káros hatásairól, megelőző céllal. Majd a film feldolgozásának részeként dohányzásellenes plakátokat készítettek a tanulók.

A nap változatos programjai között mindenki egyaránt talált kedvére valót, és élményekkel gazdagodva tért haza! Ez volt az első egészségnap és bíznak abban, hogy minden tanév őszén követi majd egy újabb.
Forrás:
Csongrád Megye Online – www.csonradmegye.com
pne