2010. jún. 28., hétfő, 14.15.12
Immár harmadik alkalommal szervezik meg a Kulturális Háromszög Tábort Csongrád megyében. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a Rendezvényház június 21-26. között látja vendégül a mintegy 40 középiskolás diákot, akik Csongrád megyével ismerkednek meg mélyebben. A gyerekek egész héten változatos kulturális, az itteni népi hagyományokat, természeti kincseket megismertető programokon vesznek majd részt.
Évről évre nagyon sikeres ez a tábor, amelynek célja, hogy a szomszédos országokban élő gyerekek, fiatalok egy kicsit jobban megismerjék Csongrád megyét, felfedezzék az itteni értékeket – mondta el a tábor kapcsán Dr. Zakar Péter történész, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, aki a megnyitón köszöntötte a gyerekeket. Mint fogalmazott, kell, hogy a határainkon kívül élők ne veszítsék el a kapcsolatot az anyaországgal, kell, hogy tudjanak egymásról. Ez az oktatás-nevelés kérdése, és mivel a cél hosszú távú, már gyermek-, ill. fiatal korban ki kell alakítani az igényt bennük erre.

A megnyitó kapcsán a rendezvény házigazdája, Molnár Csaba, a Rendezvényház Nonprofit Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy az mutatja, hogy érdemes megszervezni ezt a tábort, hogy idén 15 fővel többen vesznek részt a programsorozaton, mint tavaly.

A Kulturális Háromszög Táborban jó tanulmányi eredményű, vagy valamilyen kimagasló teljesítménnyel rendelkező diákok vehetnek részt. A programsorozaton az algyői, szentesi, makói, csongrádi, tiszaszigeti, ásotthalmi gyerekek mellett a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium 10 tanulója, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 10 diákja és Csíkszeredáról, valamint Beszterce megyéből szintén 10 tanuló vesz részt.

A fiatalok ellátogatnak például a makói és a szentesi múzeumba, a csongrádi skanzenbe, a szegedi Dómba és a csillagvizsgálóba, egy hódmezővásárhelyi fazekas műhelybe és a mórahalmi fürdőbe, de részt vesznek a IV. Íjásztalálkozó első napján is az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Emellett íjászkodnak, rovásírással ismerkednek és kirándulnak.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt