Fair Play-diplomával tüntette ki a Magyar Olimpiai Bizottság március 12-én Biatovszki Mátét, a Sághy Mihály Szakképző Iskola és Középiskola 12.FK osztályos tanulóját. A díjat dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke és dr. Kamuti Jenő, a nemzetközi és hazai Fair Play Bizottság elnöke adta át – tudatta Széll Gábor, az iskola sajtófelelőse.
Biatovszki Máté a sportlövészetben nyújtott kiemelkedő teljesítményével a magyar utánpótlás válogatott tagja, 2010-től olimpiai kerettag, kétszeres junior országos bajnok. A 2009-es Heraklész Kupa döntőjében a szegedi puskás csapat tagjaként mérkőzött meg a pécsi Karmacsi Ildikóval, akivel az előversenyek során a kupa addigi csúcseredményét érték el holtversenyben, így a döntőbeli különmérkőzésüknek az éves különdíj is speciális súlyt adott. Ildikónak azonban nem volt sok esélye, mivel egyik társa véletlenül saját szekrényébe zárta a puskáját Pécsett, így neki idegen fegyverrel kellett versenyeznie, ami egy sportlövő számára rendkívül nehéz feladat.

Ildikó végül alulmaradt Mátéval szemben, de a felgyői fiatalember sem javított a korábbi rekordon. A zsűri úgy döntött, hogy a párosmérkőzés eredménye alapján, a jobb döntőbeli teljesítmény miatt Máténak ítéli a korábban elért csúcseredményért a Heraklész-különdíjat. A díjátadáson azonban váratlan esemény történt: amikor Biatovszki Máté átvette a két darabból álló különdíjat, annak az egyik felét odanyújtotta Karmacsi Ildikónak, és gratulált neki. Máté ezek alapján méltán kapta meg a diplomát a Magyar Olimpiai Bizottságtól „Fair Play cselekedet” kategóriában.

(fotó: Jocha Károly)
Máté a norvégiai Európa Bajnokságon a legeredményesebb magyar juniorként végzett, a 61 versenyző közül a 8. helyezést érte el, csapata pedig az 5. helyet szerezte meg. Biatovszki Máté testvére, a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola 10.B osztályába járó Biatovszki Mira, a magyar utánpótlás válogatott tagja, kétszeres világcsúcstartó, a 2009-es taipei siketlimpia aranyérmese a 2010-es szingapuri ifjúsági olimpiai játékok kvalifikációs versenyében szoros küzdelem után az 5. helyen végzett, junior leány csapata pedig a 4. helyezést érte el az EB-n.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt