Félmilliós fődíjat nyertek batsányis diákok. Az Alapítvány a Választásokért által meghirdetett és a választási társasjáték koncepciójának kidolgozására kiírt pályázaton lettek a legjobbak. A megyei fenntartású gimnáziumot Staberecz Dóra, Német Csilla és Keviczki Flóra 10. b osztályos diákok képviselték a megmérettetésen. Felkészítő tanáruk Széll Gábor volt.
Az Alapítvány hazai közép- és felsőfokú oktatási intézmények hallgatóinak hirdette meg a versenyt, amelyen a magyar országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan egy elektronikus társasjáték megvalósításának tervét kellett összeállítani. A batsányis diákok által készített „Tarts lépést!” című oktatójáték lényege, hogy a játékosok lépésenként haladva, információs szövegek és tesztkérdések segítségével ismerkedhetnek meg a választások jogi hátterével, a képviselő-jelölés módjával, a választások forgatókönyvével, a mandátumok kiosztásának szabályaival, valamint az esetlegesen felmerülő problémákkal és érdekességekkel, így a játék során szerzett tudás birtokában felelősségteljes döntést hozhatnak az országgyűlési választásokon. A nyertes pályázat koncepciójából internetes játék készül, amely 2010 márciusának közepétől lesz elérhető a www.elsovalaszto.hu oldalon.

A fődíjat február 22-én az Önkormányzati Minisztérium épületében adták át a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye diákjainak. Az Alapítvány főtitkára, Rytkó Emília szívélyes fogadtatásban részesítette az iskola delegációját, és kiemelte, milyen felelősségteljes szerepük van a diákoknak és a pedagógusoknak a fiatalok közéletbe való bevonásában és a választásokon való tudatos részvétel elősegítésében.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt