Minden településen gyűjtögették, és kistérségenként csoportosították Csongrád megye értékeit a Csongrád megyei ÁMK munkatársai az elmúlt hónapokban. Ezzel a készülő hungarikum-törvényt is előkészítik, amely minden helyi értéket véd majd, és a megőrzését is segíti. Mint a szabályozást kezdeményező Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke fogalmazott, ez azért is fontos, mert nemcsak mi védjük az értékeinket, hanem azok is védenek bennünket.
A célunk az, hogy azon vállalkozások, amelyek a hagyományainkat őrzik, és így állítanak elő értékeket, megőrizzék pozíciójukat – kezdte a mai múzeumi sajtótájékoztatót Dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Példaként az üvegbetont, a bioszőlőből készült borokat, a csíramálét, a Pusztaszeri Országos Természetfilm Fesztivált, a vásárhelyi kerámiákat és például a nagyéri savanyúságot említette.

Csongrád megye értékeit egy albumban is összefogják majd – tette hozzá az alelnök. A kistérségi hungarikum-konferenciák sorozatában az utolsó a mórahalmi lesz, március 27-én. Ezek a rendezvények az ősszel benyújtandó törvényt készítik elő – ezt már Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondta. Mint fogalmazott, az önkormányzatok dönthetnek majd arról, hogy mit sorolnak a helyi, a megyei, a Kárpát-medencei örökség és a hungarikum kategóriába. Mint fogalmazott: mindez azért is fontos, mert nemcsak mi védjük az értékeinket, hanem azok is védenek bennünket, hiszen az érték mérték is egyben, a mi értékünk mértékét mutatja.

Ezen értékek megmaradását a tervek szerint a határokon belül és azokon kívül is támogatják majd. Az Országgyűlés alelnöke bejelentette, hogy Hungarikumok címmel a Kárpát-medence általános iskoláiban tanuló 12-14 éves diákok részére háromfordulós csapatversenyt hirdetnek. Ez nem az első ilyen, rendszeresen adott témákhoz kapcsolódóan szervezik, és egyre népszerűbb, a legutóbbi, 1956-os témájún már 300 gyermek vett részt.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt