2010.09.03 - péntek, Hilda napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Határon túli magyarok helyzete
2010. júl. 22., csütörtök, 15.00.19


1920. június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásával érvényesítették a nagy magyar nemzet szétszakítását, a magyar nép eltiprását, az anyaországtól elrekedt hazafiak kényszerítését egy másik társadalomhoz való kötelező érvényű behódoltságát, azonosulását. Az egykoron többségi népként élő magyarság e diktátum következményeképpen elnyomottá vált az új, felette uralkodó nemzetek által, s elvesztették legbecsesebb hagyományaik, illetve magyarságtudatuk őrzésének jogait. Ezen döntés a határokon túli magyarokat arra késztette, hogy sajátos közösséggé, zárt alakulattá formálódjanak, mely máig egy alapvető védőburkot képez a konfliktusos viszonyok ellen.

Az elmúlt 90 év alatt a magyar kisebbségi közösségek népessége nagymértékben csökkent, amely demográfiai és egyben asszimilációs okokra vezethető vissza. Az adott országok nemzetépítő lépéseiből, tetteiből egyedüliként a kisebbségben élők szenvedtek hátrányt a többségi közösséggel szemben. Az elcsatolt területek nagy része a mai napig fejletlenebb, civilizálatlanabb, egyszóval elmaradottabb mind anyaországukhoz, mind a felettük uralkodó országukhoz képest.

 

Az idegen államkeretek között élők egyre inkább úgy érzik, hogy Magyarország fokozatosan Európa részévé válik, s ehhez a Magyarországhoz tartozása a határokon kívül maradt magyar közösségeknek már-már megkérdőjeleződik, hiszen az anyaország halad a civilizáció, a modernség, s az európaiság felé, amely ugyanakkor a kinnrekedteket már nem fogadja el.  A modernizáció gyors fejlődését a kisebbségi társadalom nem bírja el, túl nagy teher e változás a szegényes, egyszerű környezetben élőknek. Konfliktuserővel bír azon tényezők különbözősége, miszerint óriási különbség rejlik a magyarországi, illetve a más államban élő hontársaink magyarságtudata között. Míg a külhoniak büszkék történelmükre, büszkék múltjukra, addig a velünk élők igyekeznek elfeledni ősapáink, ősanyáink tetteit, s szemet hunyni a magyar nemzetet szétbomlasztó, képmutató felsőbbségek felett. Míg mi, magyarországi magyarok önzően, irigyen, beképzelten, barátságtalanul tekintünk előre, addig a kinnrekedtek odaadóan, önzetlenül, szerényen, összetartóan pillantanak vissza közös múltunkba. Ezen óriási ellentétek nem csupán magyar-magyar között lép, illetve léphet fel, hanem magyar-ukrán, magyar-román, magyar-szerb és magyar-szlovák között is egyaránt.

 

A határon túli magyarok egyhangúan negatív véleménnyel címkézik meg a többségi közösségeket, miszerint sokan közülük ellenségesek, gyűlölködők, igénytelenek, primitívek, hazugok, konokok, csalók, s megalkuvók, azonban egyetlen pozitív érv is előtérbe került, mégpedig az összetartás. Úgy gondolják, hogy a főnemzetek egymás társai egy olyan többségi rendszerben, ahol a kisebbségek labdába se rúghatnak, véleményüket nem hangoztathatják, s az állam becses részévé sem válhatnak. Ezen elvek, eszmék egyedüliként a politikai identitásnak, s egyben az embertelenségnek köszönhetőek. Azon kormányzati és politikai szervek, amelyeknek kitűzött céljuk a magyarellenesség, a magyarságtudat újbóli eltörlése, s ezzel szemben saját népe fensőbbségét hirdeti, túlmutat egy olyan társadalmi válságon, melyet részben összehasonlíthatnánk a német volt nácizmussal, pusztán csak a szereplők, a helyszínek cserélődtek, s kulturáltabb körülmények között folyik a viszály. Az emberiség el jutott azon pontra, ahol el kell döntse, mit kíván önmagától, mit kíván a világunktól. Legyen-e béke, szabadság és egyetértés? Amíg a nép befolyásolható lesz a politikai feljebbvalók által, addig Világunk társadalmi, politikai és emberi harcok csatatere lesz, s a civilizált erkölcsi létforma megszűnik, felejtésbe merül.

 

A XXI. századi ember még nem tanulta meg legyőzni, s egyben méltósággal viselni múltját, még nem szerezte meg azt az erkölcsi bizonyítványt, mely arról tanúskodna, hogy bár különbözőek nyelveink, hagyományaink, életformáink, de egy azon emberi faj közé tartozunk, egy azon érzésekkel születtünk, s egyetlen világunkért, s az összes emberért, mindenki mindenkiért felelősséggel tartozik.

 

Írta: Nagy Dániel

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz