Csongrád Megye Önkormányzata is támogatja az I. Szegedi Nagy Sportágválasztó rendezvényt, amelynek a Kisstadion és a Sportcsarnok ad otthont május 7-8-án. Az eseményen 40-nél is több sportágat már biztosan ki lehet próbálni. Mint azt Dr. Bohács Zsolt, a program fővédnöke elmondta, az egész országnak az a jó, ha minél több a sportoló, egészséges ember, és ezt az életszemléletet már gyermekkorban ki kell alakítani.
A Csongrád megyeieknek mindössze 30%-a tartja fontosnak a sportot a saját életében – idézte fel az Egészség és Sport Éve keretében a Csongrád Megyei Önkormányzat által elkészíttetett kutatás eredményeit Dr. Bohács Zsolt, Csongrád megye „sportnagykövete”, az I. Szegedi Nagy Sportágválasztó fővédnöke. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a fiatalabbaknak fontosabb a sport mint az idősebb korosztálynak, és a legtöbben a tömegsportokat szeretik és űzik, mint a futást, kerékpározást – tette hozzá.

Mint az ötszörös kenuvilágbajnok fogalmazott, nem az a cél, hogy mindenkiből élsportoló legyen, hanem az, hogy minél több rendszeresen sportoló, egészségesen élő lakosa legyen ennek az országnak. Hozzátette: minden a fiatalokba befektetett 1 forint három-négyszeresen térül meg később.

A Starline-Tehetséggondozó és Sportrendezvény-szervező Iroda közreműködésével megvalósuló I. Szegedi Nagy Sportágválasztó szervesen illeszkedik Csongrád megye idei évre meghirdetett Egészség és Sport Éve programjába. Az eseményen május 7-8-án a Kisstadionban és a Sportcsarnokban több mint 40 sportágat próbálhatnak ki a gyerekek olimpikonok, élsportolók segítségével. A programon a megyei fenntartású iskolák diákjai is részt vesznek.

Mint az eseményt szervező Kozmann György, olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus és Csabai Edvin, tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus elmondta: a legutóbbi Nagy Sportágválasztón Budapesten már több mint 80 sportágat lehetett kipróbálni, és mintegy 18.000 embert vonzott a program. Az országos rendezvény sikerén felbuzdulva idén májusban és szeptemberben 15 vidéki nagyvárosban is megszervezik a programot, ezek egyik kiemelt helyszíne Szeged.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt