
Erdéllyel ismerkednek a nyáron a Zsoldos és tagintézménye, a Pollák diákjai. Pályázaton nyertek erre pénzt az Apáczai Közalapítványtól.

Erdéllyel ismerkednek a nyáron a Zsoldos és tagintézménye, a Pollák diákjai. Pályázaton nyertek erre pénzt az Apáczai Közalapítványtól.
2010 januárjában az Apáczai Közalapítvány „Tanulmányutak a szomszédos országokba” címmel írt ki pályázatot. A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola „Ismerkedjünk Erdéllyel!”, tagintézménye, a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola pedig „Erdély-foglaló” címmel nyújtotta be pályázatát.
A tavaszi szünet előtt derült ki, hogy „- Hurrá! Utazunk!” Vagyis nyertünk – tudatta Pintér Etelka igazgató. Így a Zsoldosból 40 diák 4 kísérő tanárral 2010. június 28-tól július 1-ig, a Pollákból pedig 80 diák és 8 kísérő tanár 2010. július 5-8-ig vág neki a kb. 1600 km-es útnak. A szerencsés kiválasztottak a szakközépiskola gépész, közlekedés és informatika szakmacsoportjában tanuló diákok közül kerültek ki.
Indulás előtt a „Határtalanul” óra keretében a tanulók képet kapnak a Magyarország határain túl élő magyarságról, például a létszámáról, az államhatáron kívüli elhelyezkedés okairól. Megismerik az erdélyi magyarság történelmét, aktuális oktatási, kulturális, politikai körülményeit, és hallanak Románia összlakosságának etnikai összetételéről, természeti viszonyairól is.
Az útvonal:
1.nap: Battonyánál lépik át a határt, Segesvár, Fehéregyháza, Székelyudvarhely nevezetességeinek megtekintése után elfoglalják a szállást Szentegyházán
2.nap: Csíksomlyó, Csíkszereda, Szárhegy, Békás-szoros, Gyilkos-tó
3.nap: Székelyudvarhely, Farkaslaka, Parajd, Szováta, Korond
4.nap: Marosvásárhely, Kolozsvár, Királyhágó, Méhkeréken keresztül hazatérés.
Útjuk során megkoszorúzzák Petőfi Sándor szobrát, Tamási Áron síremlékét és felveszik a kapcsolatot két középiskolával is, a Kós Károly Szakközépiskolával Székelyudvarhelyen és a Székely Károly Gépipari Iskolaközponttal Csíkszeredán.
Itthon szeptemberben pedig egy értékelő óra keretében összegyűjtik és megbeszélik élményeiket, tapasztalataikat. Mint az igazgató fogalmazott: remélik, hogy sikerül hosszabb távon kapcsolatot teremteni az ottani iskolákkal, fiatalokkal.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt
| << | 2010 Szeptember | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||