2012.02.05 - vasárnap, Ágota napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Ismét megnyílt a hármashatár két napra a Triplex Confiniumnál

Idén is megnyitották a magyar-román-szerb határt két napra a hármashatárkőnél. A Kübekháza-Óbéba-Rábé határpontnál álló Triplex Confiniumnál már hagyománynak számít, hogy májusban két napra megnyílik a hármashatár és a szokásosnál jóval kisebb távolságot kell megtenni ahhoz, hogy át lehessen jutni a határ túloldalán lévő településre. 

Az, hogy zuhogó esőben is itt vagyunk, jelzi, mennyire fontos számunkra ez az együttműködés – mondta az ünnepségen május 29-én dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. A Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) regionális együttműködés keretében zajló projektek közül az alelnök a Baja-Szabadka-Szeged-Temesvár vasútvonal újjáélesztésével kapcsolatos törekvéseket emelte ki.

 

hatarnyitas_100529_1_872_20100603145753_578.JPG

 

Mint elmondta, a magyar-szerb pályázatnak jó esélye van arra, hogy nyerjen, a magyar-román programra benyújtott pályázat ügyében még nincs döntés. Ha ez is sikeres lesz, elkészülhetnek a szükséges megvalósíthatósági tanulmányok, és 2014-ben európai uniós döntés születhet a vasútvonal helyreállításáról, ami a térség gazdasági életének fellendítéséhez alapvető lenne.

 

hatarnyitas_100529_3_240_20100603145753_60.JPG

 

Ennek jegyében dr. Zakar Péter két vasúti kocsi makettet adott át Constantin Ostaficiucnak, a Temes Megyei Tanács elnökének és Boris Barjaktarovićnak, a Vajdasági Kormány alelnökének.

 

hatarnyitas_100529_9_141_20100603145753_709.JPG

 

Az eseménynek része volt idén is a határfutás, majd az ünnepség után a DKMT megtartotta közgyűlését, majd taggyűlését Nagyszentmiklóson, ahol Magyarország átvette a soros elnöki tisztséget Romániától. 

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu