Jubileumi elismerések a szentesi kórház dolgozóinak. Ünnepélyes keretek között, főorvosi értekezleten osztották ki azokat a Dr. Bugyi István Kórházban. 30 éves jubileumi elismerésben négy, míg 25 évesben hat szakember részesült. Mint azt Dr. Baráth Lajos főigazgató elmondta, az intézmény reorganizációs programjának egyik kiemelt pontja a munkatársak erkölcsi és anyagi elismerése, ezért köszönték meg így is a kollégák munkáját.
30 éves jubileumi elismerésben részesült:
Dr. Kispéter Ágnes, aki 1980-ban szerezte meg az orvosi diplomát Szegeden. 1993-ban tette le a bőr-, nemi gyógyász, kozmetológus szakvizsgát, a bőrgyógyászati szakrendelés vezető főorvosa. Aktívan részt vesz a lakosság körében szervezett ingyenes szűréseken. 2000-ben és 2005-ben kiváló orvos kitüntetést kapott.
Dr. Tarajossy Zsuzsanna, aki 1987-ben szerezte meg a belgyógyász-, majd 1992-ben a kardiológiai szakvizsgát. 1992-ben adjunktus, 2001-ben főorvosi kinevezést kapott. 2006. augusztus 1-től látja el a kardiológiai szakrendelést.
Janó Éva, aki 1980-ban helyezkedett el a Dr. Bugyi István Kórház Sebészeti Osztályán segédápolónőként. 1984-ben általános ápoló, általános asszisztens, 1985-ben felnőtt szakápoló képesítést szerzett. 1988-ban elvégezte az Intenzív terápiás szakasszisztens képzést. 1990-ben került az Intenzív Terápiás Osztályra, mint főnővér helyettes, 1993 óta főnővér. Kiváló dolgozói elismerésben részesült 1991-ben.
Özv. Bánfi Antalné, aki 1997-től dolgozik a szentesi kórházban takarítóként. Munkája igényes, munkatársaival és a betegekkel való kapcsolata jó. Feladatainak maximálisan eleget tesz.
25 éves jubileumi elismerést vehetett át:
Burkus Lászlóné, akinek közalkalmazotti viszonya 1985-ben kezdődött a Társadalombiztosítási Kirendeltségen, ahonnan 1986-ban került át a Dr. Bugyi István Kórházhoz. Először anyagkönyvelőként, majd leltárellenőrként végezte munkáját, később pénztárosi teendőkkel bízták meg. Jó szervezőkészségével a közösségi munkában aktívan részt vesz.
Fekete Erika, aki 1983-ban érettségizett, általános ápoló, általános asszisztens képesítést szerzett. A szentesi kórházban 1995-től dolgozik, 1999-től a reumatológiai szakrendelésen lát el feladatot asszisztensként.
Gajda Katalin orvosírnok. 1984-ben kezdett dolgozni az Intézmény balesetsebészeti osztályán, majd 2004-től a neurológiai osztályon dolgozik szintén ebben a munkakörben. Gyakran helyettesít más osztályokon.
Nagy Zsuzsanna, aki Szegeden végezte általános ápolói és általános sebészeti tanulmányait. 1983-tól a Balesetsebészeti Osztályon dolgozott ápolónőként. 1992-ben elvégezte a felnőtt szakápolói, 1995-ben a transzfúziós tanfolyamot. Csongrádi rendelőintézeti kitérő után 2005-től ismét a szentesi kórház Balesetsebészeti osztályán dolgozik, a műtőben. 2007-ben fejezte be a műtős szakasszisztens képzést.
Sinkó Edit, aki 1984-ben szerezte meg az általános ápoló és általános asszisztens képesítést. 1984.től a Dr. Bugyi István Kórház Fül-Orr-Gégészeti szakrendelésén dolgozott asszisztensként, majd audiológiai szakasszisztens képesítést szerzett. 1990-től az Intenzív Osztályon folytatta munkáját, majd felnőtt szakápolói és intenzív betegellátó szakápolói képesítést szervezett. 10 évig volt az osztály főnővér helyettese. Több előadást tartott szakmai kongresszusokon. 2007 óta az egészségtan tanára. Megpályázta és elnyerte a Szentesi Református Idősek Otthonának vezető ápolói állását, 2008 augusztusa óta azonban ismét kórházunkban dolgozik. 1998-ban kiváló szakdolgozói címmel tüntették ki, 2001-ben a szakdolgozói tudományos munka elismerését vehette át.
Vajda Mihályné általános ápoló, általános asszisztens, aki 1985 óta dolgozik a szentesi kórház rendelőintézetének szemészetén. 1993-ban szemészeti asszisztens képesítést, majd 2004-ben felsőfokú ápoló végzettséget szerzett.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt