2012.05.21 - hétfő, Konstantin napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Kiállítás a Megyeházán
Kiállítás a Megyeházán
Amerikai magyar élet címmel nyílt kiállítás a Megyeházán, melyen a toledói magyar református és katolikus templomok elevenednek meg.
A kiállított képek az Ohio államban élő magyar kolónia tagjainak életét mutatja be, miközben felvázolja hogyan őrzik a magyar hagyományokat Amerikában. A kiállított képeket Szentgyörgyi Anna és Balázs Gábor készítették.

A kiállítás megnyitóján Magyar Anna megyei elnök elmondta, hogy már 14 éve van Csongrád megye és az amerikai Lucas megye között testvérvárosi kapcsolat. A két megye közötti jó kapcsolatot mutatja most a kiállítás is.

Fotókiállítás a Megyeházán

A kiállítás a megyeházán látható

A megye minden évben kap toledói ajándékokat és a jó kapcsolat jegyében valósult meg az angol nyelvi tábor is. Az elnök asszony kiemelte a Batsányiban végzett Jámbor Attila jelenlegi a toledói egyetemen folytatott tanulmányait is.

A toledói magyar közösség életét bemutató tárlaton látható, hogy a hagyományok máig fontosak a kint élő magyarok számára. A fotóművészek megörökítették a kint élők számára is fontos magyar éttermet és Szent István szobrát is, mely a magyar katolikus templom előtt ál Toledóban.

-BT-

(Forrás: csongrad-megye.hu)

Csongárd megye online - csongradmegye.com

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 1011 1213
141516171819 20
2122 2324 25 2627
28293031   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu