2012.05.21 - hétfő, Konstantin napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Lezárták az évet a DKMT-ben is Csongrád megyében
Lezárták az évet a DKMT-ben is Csongrád megyében
Megtartották az év utolsó közgyűlését a Duna-Körös-Maros-Tisza Regionális Együttműködés keretében is.
Az évzáró közgyűlésen szó esett a DKMT Non profit Közhasznú közalapítvány pályázati tevékenységeiről és arról is, hogy az EU-elnökség fontos politikai célja hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a Duna Régióra. Magyar Anna a DKMT Regionális együttműködés elnöke a közgyűlésen elmondta, hogy az európai unió második transznacionális makro régiója lehet a Duna Régió Stratégia.

Lezárták az évet a DKMT-ben is Csongrád megyében
Megtartották az évzáró közgyűlést a Duna-Körös-Maros-Tisza Regionális Együttműködés keretében

 

Csongrád megye elnöke ígéretet tett, hogy minden elkövet annak érdekében, hogy Szerbiával 2011-ben elkezdődhessenek az EU-csatlakozási tárgyalások. Fontos vél az együttműködés megerősítése.
A közgyűlésen szót ejtettek a Magyarország-Szerbia és Magyarország-Románia Határon átnyúló együttműködési program keretében megvalósítható projektekről is.

-BT-

(Forrás és képek: csongrad-megye.hu)

Csongárd megye online - csongradmegye.com


Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 1011 1213
141516171819 20
2122 2324 25 2627
28293031   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu