Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezett újratemetésük 22. évfordulóján Csongrád Megye Önkormányzata a Rákóczi téren, a Megyeháza előtt. Immár hagyomány, hogy ez alkalomból fejet hajtanak az 1956-os forradalom mártírjai előtt. A megemlékezésen dr. Zakar Péter történész, megyei alelnök idézte fel az 55 évvel ezelőtt történteket.
Ez a tragikus emléknap egyszerre emlékeztethet minket a független Magyarország eszméjére, amiért oly sokan áldozták Magyarország történetében az életüket, egyszerre a sztálinizmus áldozataira, hiszen Nagy Imre munkatársaival azáltal vált az egész magyar nemzet kincsévé, kiemelkedő politikai egyéniségévé, hogy az 1953-as évet követően fokozatosan leszámoltak magukban, és amennyire tudtak, a környezetükben is az embertelen sztálinista rendszerrel – fogalmazott dr. Zakar Péter történész.

A megyei alelnök arról is beszélt, hogy ezen a napon emlékeznünk kell azokra az ismerőseinkre is, akiknek az életét a történészek nem jegyezték fel, mégis szenvedtek a Kádár-rendszer alatt, vagy mert nem a képességeiknek megfelelő módon tudták élni az életüket, vagy mert az általános szürkeség beszippantottak őket is.

Mint dr. Zakar Péter fogalmazott, ez az emléknap arra sarkallhat mindannyiunkat, akik elkötelezettek vagyunk egy független Magyarország mellett, hogy megbecsüljük ezeket a mártírokat, még abban az esetben is, ha politikai szempontból nem értünk velük mindenben egyet. A magyar irodalom szép szimbólumaként említette meg, hogy két olyan költő ragadta meg a legjobban a Kádár-rendszer lényegét, akiket egy világ választott el egymástól: Márai Sándor és Faludy György. Zárásként dr. Zakar Péter felidézte Faludy György: Egy helytartóhoz 25 év után című versét, amelyet 1981-ben Torontóban írt, Kádár Jánosnak címezve.

A megemlékezésen Badó Emese, a megyei fenntartású makói József Attila Gimnázium 11. osztályos tanulója közreműködött, majd az esemény végén különböző intézmények, szervezetek, politikai pártok képviselői helyeztek el koszorút Nagy Imre szobra előtt.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt