2010.09.03 - péntek, Hilda napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Négyezren a Csongrád Megyei Gyermeknapon
2010. jún. 3., csütörtök, 15.08.17

Sikeres volt a Csongrád Megyei Gyermeknap, amelynek a Zápor-tó melletti terület adott otthont május 30-án. Kora délután egy gombostűt nem lehetett leejteni a tömegben, a szervezők 4000 főre becsülik a résztvevők létszámát. Az egész napos mozgalmas program kavalkádon a szegedi családok mellett állami gondozásban élő gyerekek és nevelőszüleik is részt vettek.

Közös értékünk a család és a gyermek – hangsúlyozta a gyermeknapot megnyitó B. Nagy László parlamenti képviselő. A tegnap megalakult új kormány ezekre kiemelt hangsúlyt helyez majd, hiszen a jövőt jelentik – mondta el a Magyar Anna megyei elnököt képviselő politikus. Hozzátette: a családok megóvásához, a gyermekvállaláshoz új munkahelyekre van szükség, ezt pedig az elsőként megoldandó feladatok között kezelik az Országgyűlésben!

 

gyermeknap_100530_4_482_20100603150636_606.JPG


Az esemény résztvevőit Bodó Imre parlamenti képviselő köszöntötte. A családokon belüli elszemélytelenedés problémájára hívta fel a figyelmet a megnyitón Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány elnöke. Hozzátette, ennek megváltoztatása, ill. megelőzése érdekében van szükség az olyan rendezvényekre, ahol az egész család együtt játszhat, és ahol a nevelőszülők is együtt játszanak az állami gondozott gyerekekkel. Itt a Csongrád Megyei Gyermeknapon is ez volt a cél.

 

gyermeknap_100530_8_373_20100603150636_592.JPG


A Csongrád Megyei Önkormányzat, az ÁGOTA Alapítvány, a Kothencz János Tarjáni Önkéntes Kör és a Rendezvényház Nonprofit Kft. közös szervezésében megvalósult eseményre a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) kötelékében nevelkedő gyerekek és nevelőszüleik is eljöttek szerte a megyéből közel 350-en.
 

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt

 

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz