2012.02.05 - vasárnap, Ágota napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Országos harmadik a Klúg diákja, Seres Anita

Idén immár tizenharmadik alkalommal szervezte meg február közepén az Értük, Velük Egyesület a „Felfénylő szavak” című szavalóversenyt, amelynek a területi elődöntőjét Hódmezővásárhelyen, a Kozmutza Flóra Oktatási Intézményben tartották. A megmérettetésre Csongrád, Békés, és Bács-Kiskun megyékből érkeztek diákok, összesen harminckilencen. A résztvevőket és tanáraikat néptánc előadással köszöntötték a Kozmutza Flóra Oktatási Intézmény tanulói. A versenyben három kategóriát hirdettek meg, az alsó, felső tagozatosok, valamint a szakiskolások számára.

A Klúg Péter Általános Iskolából Seres Anita 12. osztályos tanuló vett részt hasonló sikerrel, mint azt tavaly is tette egy igen hosszú Arany balladával. Felkészítő tanára Zatykó Zoltán gyógypedagógus volt. Idén Ady Endre „A grófi szérűn” című versével készült Anita, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen a területi döntőn első helyezést ért el. Ezzel jogot nyert arra, hogy részt vehessen az országos döntőn, amely – az eddigi kiskőrösi helyszíntől eltérően – most Egerben került megrendezésre március 19-20-án. A szakiskolások kategóriájában nagyon erős mezőny érkezett Egerbe, és Anitának, tizenegy társával együtt igen nehéz dolga volt, mert a tanulók magas, mondhatni művészi szinten álltak ki a színpadra, hogy Radnóti, Reményik, Reviczky, Illyés és Petőfi versekkel adjanak hangot a hazaszeretetnek, a forradalom eszméjének, a március és a tavasz lázadó, nyughatatlan szellemének, és annak az emléknek, amely a magyarságot egész élete során végigkíséri.

 

A zsűrinek komoly feladatot adhatott a tanulók értékelése, a helyezések kiosztása, hiszen az első helyezett szavalata könnyeket csalt a szemekbe. Anita felkészültsége, a gyakorlással töltött órák – szintén hasonlóan a tavalyi évhez – ismét egy országos harmadik helyezést hoztak ott, Egerben.

 

A verseny megrendezése rengeteg munkával járt a szervezők részéről, érdekes, színvonalas és színes műsorokkal szórakoztatták a vendégeket, és gondoskodtak arról, hogy mind diák, mind felnőtt jól érezze magát Egerben.

 

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu