2012.05.21 - hétfő, Konstantin napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Tanulmányúton Székelyföldön a megyei iskolák vezetői
Szakmai tanulmányúton vettek részt Székelyföldön a Csongrád Megyei Közgyűlés fenntartásában működő oktatási intézmények igazgatói és tagintézményvezetői. A megyei önkormányzat által támogatott novemberi tanulmányúton megnézték Erdély nevezetességeit, ápolták az iskola erdélyi kapcsolatait – tudatta Andrésiné dr. Ambrus Ildikó, igazgató.

tanulmanyut091123_5_20091124163147_377.JPG


Az 1879-es erdőtörvény előírta, hogy a hatálybalépését követően olyan iskolákat kell létrehozni, ahol az állami erdők kezelésére szakembereket képeznek. Ennek az erdőtörvénynek a hatására négy erdőőri szakiskola kezdte meg a működését. Az első 1883-ban nyitotta meg kapuit Ásotthalmon, majd 1885-ben Temesvár-Vadászerdőn, 1886-ban Liptóújváron, és negyedikként 1893-ban Görgényszentimrén.

tanulmanyut091123_2_309_20091124163147_22.JPG


Az ásotthalmi Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola szoros kapcsolatot ápol a görgényszentimrei erdészeti szakközépiskolával, így az igazgatói szakmai tanulmányút egyik kiemelten fontos állomása volt az Erdészeti Szakközépiskola meglátogatása Görgényszentimrén. Az iskola igazgatója, aligazgatója és gazdasági vezetője fogadta a Csongrád megyei küldöttséget. Az iskola bemutatása után megmutatták annak szépen berendezett múzeumát, majd tapasztalatcserét folytattak az intézmények oktató-nevelő munkájáról.

tanulmanyut091123_4_542_20091124163147_138.JPG


A számos érdekes program közül kiemelkedik még a Kálnokon tett látogatásuk – tudatta az igazgató. Bedő Albert, az ásotthalmi Erdészeti Szakiskola névadója Kálnokon nyugszik. 2007-ben az ásotthalmi iskola közreműködésével – tisztelegve a névadó előtt – szobrot is avattak Kálnok főterén. A bronzból készült mellszobor megkoszorúzása után megtekintették Gödri Miklós Szabolcs református lelkész vezetésével a református templomot, majd a kíséretében elmentek az unitárius templomba, ahol Fiutka Emese unitárius lelkész mutatta be a templomot. A templom mellett lévő temetőben megkoszorúzták Bedő Albert sírját, aki 170 éve született. Ezt követően pedig a református parókián beszélgettek a helyi civil szervezetek tevékenységéről, működéséről. A közel 1800 km-es út után fáradtan, de érzelmileg feltöltődve, számos ismerettel gyarapodva értek haza.

tanulmanyut091123_3_831_20091124163147_475.JPG


Forrás: Csongrád Megye Online – www.csongradmegye.com
pne
Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 1011 1213
141516171819 20
2122 2324 25 2627
28293031   
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu