A DVSC-Korvex ma este a Fehérvárt fogadja
Az NB I-es női kézilabda-bajnokságban ma, 18.30-tól az Alcoa Fehérvár KC csapatát látja vendégül a DVSC-Korvex együttese. A házigazda válogatott beállója, Szabó Vali szerint hazai környezetben ugyan ők a favoritok, de a papírforma nem szabad, hogy elaltassa őket. Valit ebéd közben értük el, azt követően lepihent egy kicsit, hiszen már 16.30-kor ott kell lenniük a Hódos Imre sportcsarnokban.

- Nem számítunk könnyű mérkőzésre, hiszen még azt sem tudjuk, hogy a fehérvári csapatban kik játszanak? Hallotuk, hogy Triscsukot operálják, így ő vélhetően nem, de a válogatott balszélső Vincze Melinda már pályára lép ellenünk. Sok a fiatal a vendégeknél, de ugyanakkor Tilinger és Bernataviciute mégis csak rutinos játékosnak számít. De hazai pályán nem is lehet szó másról, mint a mi győzelmünkről, hiszen egyértelműen szeretnénk megtartani a második helyünket a tabellán. Arról nem beszélve, hogy a játékban is egyre jobbak vagyunk. A keretünk teljes, nálunk nem lesz hiányzó. De most elköszönök, mert ebéd után még egy kicsit lepihenek, hiszen délután fél ötre már kint kell lennünk a Hódosban - mondta Szabó Vali.
Forrás: www.sportandmedia.com
Információ:
Fórum
E-mail
Keresés
Programajánló
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu


