2012.02.07 - kedd, Tódor napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Dragóner jól vizsgázott
Dragóner Attila számára sem csak pihenéssel teltek az ünnepek, ugyanis a Ferencváros védője a Testnevelési Egyetem harmadéves hallgatója és a vizsgaidőszakban volt dolga bőven.

„Idáig sikeresen vettem a vizsgákat, még pénteken van hátra edzéselmélet és módszertan vizsgám, remélem azzal sem lesz baj. Bizonyos szempontból jó ütemben van a vizsgaidőszak, hiszen az alapozás kezdetéig majd az összes vizsgámon túlvagyok. Volt olyan vizsga, amit egy nap alatt meg tudtam írni otthon, de olyan is akadt, amire többet kellett tanulni. Volt könnyebb és nehezebb tárgy is. A sportszervező és menedzser szakon, ahova járok van több olyan tárgy is, például az edzéselmélet, vagy a sportpszichológia, amelyek később, ha edző akarok lenni, még hasznomra válhatnak. Hasznosnak tartom az iskolát, májusban fogok államvizsgázni. Nyáron lejár a szerződésem a Fradiban, de természetesen szeretnék még játszani. Ha emellett belefér még valamilyen iskola, akkor beiratkozom, de ezt most még nem tudom. Az A-licenszem megvan, szeretném elvégezni a Pro-t is, de majd csak akkor, ha reális esélyem lesz arra, hogy az élvonalban edzősködhessek.

Forrás: www.sportandmedia.com

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu