Ma reggel, valamivel 6 óra után megérkezett a ferihegyi repülőtérre a kínai női kézilabda világbajnokságon 9. helyezett magyar válogatott. A küldöttség négy tagja, Triffa Ágnes, Szabó Vali, Bulath Anita és Juhász Gabriella ezt követően Debrecenbe utazott, ahol egy regeneráló kezelésen vettek előbb részt, majd ezután tértek a szeretteik körébe. Amikor telefonon hívtuk, Juhász Gabi, aki nagyszerűen teljesített beugró létére, már a családjához, Kisvárdára tartott, így volt ideje a vb-ről és Kínáról beszélni, no meg arról, hogy az orra épségben maradt, viszont az egyik foga letörött a meccs hevében.

- Hosszú volt a távollét. Amikor kiértünk Kínába, az orrtörésem miatt egy-két napig nem edzettem, majd azt követően is csak könnyítve. Aztán amikor pályára léptem a mérkőzéseken, már nem is figyeltem oda, nem foglalkoztam ezzel a dologgal. Nyilván fájt, nem is szerettem volna egy újabb ütést kapni az orromra, de szerencsésen ezt megúsztam a vb alatt. Viszont egy veszélyes szituáció azért volt a Kína elleni meccsen, amikor faultoltam a lányt, az ő feje pedig az államnak vágódott. Ennek az lett a vége, hogy az egyik hátsó fogamból letört egy darab. Mehetek is itthon a fogorvoshoz. Ami a vb-t illeti, úgy gondolom, hogy bebizonyítottuk: ezzel a fiatal magyar csapattal számolni kell, pedig nagyon sokan leírtak minket. Ám helytálltunk, miközben nagyon erős csapatokkal játszottunk. Amennyiben a jövőben még jobban összeállunk, még nagyon sokra vihetjük. Ami pedig Kínát illeti: nem szerettem bele, ez tény. Nekem valahogy idegen, minden teljesen más, mint itthon és Európában. Persze, jártunk szép helyeken is, de az biztos, hogy én soha nem költozök el Kínába - mondta Juhász Gabi. a DVSC-Korvex válogatottja.
Forrás: www.sportandmedia.com
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

