2012.02.07 - kedd, Tódor napja van.
archívum
programajánló
Mehet

Kenyeres kínjai
Nem úgy kezdődött az év Kenyeres Fanni, az FTC-RightPhone játékosa számára, ahogy eltervezte. Sem a Kiskunhalas, sem pedig a vasárnapi Dunaferr elleni meccsen nem léphetett pályára sérülés miatt Fanni.


Kenyeres Fanni, az FTC-RightPhone játékosa

 

„Az alapozás végén több helyen is beszakadt a vádlim, amelyen vérömleny keletkezett. Egyrészt pihentetnem kellett, hogy ez felszívódjon, másrészt pedig gyógytornára kellett járnom, hogy rendesen ki tudjam nyújtani a lábam. Most már egész jól vagyok, be is álltam edzeni a többiekkel, csak az indulócseleknél, hirtelen irányváltoztatásoknál még érzek fájdalmat néha, de azt mondják, hogy ez sajnos még sokáig érzékeny is lesz. Vannak feladatok, amiket még nem csinálok, nem akarom erőltetni a lábam, nem szeretnék rásérülni újra, hiszen ebben az esetben kárba veszne az alapozás és esetleg hosszabb időt kéne kihagynom. Elek Gáborral még konkrétan nem beszéltünk a hétvégi, Hódmezővásárhely elleni meccsről, de kicsi a valószínűsége, hogy tudom vállalni a játékot. Mindent megteszek, hogy minél előbb újra a csapat rendelkezésére állhassak. A hétvégén a sérülésem ellenére ott voltam Dunaújvárosban, ahol sajnos kikaptunk. Ennek ellenére a posztomon játszó Szádvári Kriszta jól teljesített, azt mondanám, hogy a rutin győzedelmeskedett a fiatal meggondolatlanság ellen. A Hódmezővásárhely és a Veszprém ellen ki lehet javítani ezt a bakit, nincs itt a világvége. Erre kell koncentrálni, meg arra, hogy nem szabad ilyen ijedten kézilabdázni."

Forrás: www.sportandmedia.com

Galériák Fórum E-mail Keresés
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnerek

Orbán Viktor honlapja
Fidesz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu